Versek a múlt századokból
Kategóriák
Általános (1767)
Élet (1586)
Lélek (430)
Önismeret (118)
Kapcsolatok (381)
Érzelmek (756)
Szerelem (1034)
Szomorú szerelem (641)
Család (317)
Társadalom (483)
Haza (712)
Filozófia (862)
Ünnepek (199)
Legújabb versek
Óh ha annyi lenne bennem a csend, mint a bodzafában,
melynek apját és anyját nem ismerem,
csak itt hajlong néhány éve, itt áll talpig árnyban,
itt termett egy felleges nyári éjjelen!
Meghalt és eltemették...
Levitte a betegség
a föld alagútjába, hol
pihenőre hajol.
Városba viszi pénzét a paraszt;
És Bodri, kit a háznép hon maraszt,
Siet, urát követni.
Nem hagyja magát elveretni,
S a gazda szitka s kődobásai
Csak annyira birják riasztani
Hogy távolabb kiséri, nem közel.
Elmerengve járok itten, szívem úgy elandalog
Szép időkre... szívem első szerelmére gondolok.
A lehajló árnyas fűzfa úgy emlékeztet reád,
"Szerettelek"... csak azt mondja
Hajladozó, zúgó lombja,
Ezt sóhajtja a virág.
Oh emlékszel az ódon barna házra?
Falak közé fagyott be méla csöndje.
Szögletben ültünk, dermedten vigyázva:
Oszlopos óránk hogy a négyet zöngje.