Versek a mindennapokról
Kis kacsa fürdik
Fekete tóba,
Szép tintatartóba,
Aztán elindul
Kalandos útra,
Kánikulába,
A Gyan Thulába
S a hírlapokba.
Egy szó nyilallott a hazán keresztül,
Egy röpke szóban annyi fájdalom,
Remélem is, hogy önöknek ezúttal
Direkt szívükbe váj dalom.
A fejem fáj, az agyam sajog,
Kínozzák a távbeszélő-bajok.
Hát ez csoda?
Nézzen csak oda.
Eső esik, megeredtek
Az ég csatornái,
Lesz alkalmunk néhány napig
Térdig sárban járni.
Röppen a gép csörtető robajjal,
Vasbilincsből szárnyat önt az ész!
Még egy hangot küldenél utána -
Röppen. Hangod levegőbe vész.
Igérsz nekem paripát,
Még pedig párjával;
Legyenek bármily drágák,
Nem gondolsz árával.
Ez a nap is,
Mint a többi.
Elmúlt. Vége.
Ez az est is,
Mint a többi.
Eljött. Béke.
Délnek röpülve vándorló madárnak
Tenger-sziklája, lihegő röpke, vas-ágy.
Hát nem lett táncosnő belőled,
tagjaid különös, vadóc hevét
kiszítták a nyúlszájú évek.
Kis falumtól búcsút vettem,
Ismét pesti ember lettem.
Félve mék az utcán végig,
A nagy lárma szinte szédít.
Rend, félelem, szanatórium,
Elmaradt csókok s duplával ígértek:
Értek-e valamit s mennyit értek?
Rongyolt cipők, feslett nyakkendők,
avult, kihevert lepedők,
nadrágtartó, kesztyű s egyéb színes lom -
s a borvirágos Kofa így kiabál:
a sok selyemszép portékát olcsón adom!
Már a Maros füzes partjai
közt jön el hozzám most a messzi
vidék! csikók csomós lábakkal
futnak az anyjuk után s így...
Bor, te dús örömelixír,
Bor, te táltos rőt pogány,
Csók az Élet ajakán,
Kedvesemnek várva vitt hír.