Az utóbbi fél év legnépszerűbb versei
A szememet én nagyon befogtam:
Semmi, semmi sem jó úgy, ahogy van.
Nyelvem elszáradt a hallgatásban,
Tört oszlop lettem a halogatásban.
Messzebb vagyok tőled ismét,
Hanem azért közelebb:
Mennél tovább esem tőled,
Annál vágyóbb és erősebb
Lelkemben a képzelet.
Sorsunk az, hogy soha sem
Lehetünk egymásé;
Lassan elhervadok én,
Te meg leszesz másé.
A fejem fáj, az agyam sajog,
Kínozzák a távbeszélő-bajok.
Hát ez csoda?
Nézzen csak oda.
Már nemsoká melengeti a hátam,
mert nemsokára meg fog halni.
Csodálatos lesz a nyugati ég,
olyan szivárványos festmény lesz,
hogy a szívem is bele fog nyilalni.
Ha van isten: megbünteti,
Vérkönyet kell sirni neki,
Oh sirjon is bús éjeken,
S tudja, hogy nincs segedelem.
Azt mondják, hogy halovány vagy,
Haloványabb napról napra,
S a távolban érttem éget
Tégedet a szenvedések
Elhervasztó tüzes napja.
Mondják, hogy fiamat
Ne kényeztessem úgy,
Nevelni gyermeket
Hogy épp' nem ez az út.
Fölkerestem drága sirját,
S odaérve, földre hulltam,
Hideg márvány-keresztjére
Csókjaim közt leborultam.
Nem kell nekem semmi se
A világi jókból,
Az én kedves kis fiam
Nekem mindent pótol.
Vígadj, kedves, az életnek
Kies kikeletében,
Míg még mindenek nevetnek
Reád szépség fényében.
Nem így akartam a vitát
hogy egy világnak mennydörgése
csapjon rá rettentő gitárt,
véres haldoklók hörgése.
Rossz csontjaimra rákarcolta
képmását torzul a halál.
Fölfeslik árva tagjaim férce,
a csönd már a kapuban áll.
Csöngetnek. Elmult egy hétköznap ismét.
Az iskolábul kilohol a kis nép.
Soha nem bájol testednek
Csábító szépsége,
Ha nem ékesít lelkednek
Belső nemessége.