Pénzről szóló versek
Úri háznak tereméből
Elsuhantam én:
Nem való nekem tipegni
Drága szőnyegén.
Nagy kedve indult egykor országszerte az
Állatnemzetnek, hogy jelesb idomjait
Mivelje s lépjen fel néhány fokkal közelb
Az emberekhez. Tetszett a terv általán,
S az oktatást a sasneműek vállalák
Magokra. Kik hogy megfeleljenek dicső
Tisztöknek, ottan messze távozának a
Fenhéjázás és martalékok csábitól...
Téved ki táplál oly hitet
Hogy mások nélkül ellehet;
Még jobban a ki úgy bizik
Hogy őt nem nélkülözhetik.
A múlandó világtól való bulcsúzat, az örökkévalóságért
Mit használ, kérlek, a világ,
Mely most kívül szép, mint virág?
Mint tündöklő arany s ezüst?
Majd elenyésznek, mint a füst.
Ismertem én egy szép kis lányt,
Dala hangzott útcza hosszat,
Víg volt, mint a madár, amely
Ágról-ágra ugrándozhat.
A tőke mi?!...
Érccé fagyott könny és verejték;
Kik zsarnok istenné emelték:
Azok fogják ledönteni;
Arany trónján erősen áll még,
Körülveszi dögvészes árnyék;
De a távolban már fölkél a nap,
Nyomában illatos virág fakad...
Túl nádon, éren, a nagy vizen túl
Áll a szirén és integet:
Ti földtelenek, jöjjetek!
Pető úrfi jár az utcán. Pénze nincs:
De szivében a reménység drága kincs.
Fölszámítja szép jövője álmait,
Míg keze egy fényes ruhaboltba nyit.
Még iskolás fiú korában
Mátyás egy könyvvel tarsolyában,
A háztól elszökött,
Suhancnak öltözött.
Mesebeli kis királyhoz
Betévedt egy kis leány,
Hogy az éppen ozsonázott
Tulipános udvarán.
"Oly magas a lakbér Pesten, nem győzi az erszény!" -
Rút, fösvény uzsorás, ezt nyögöd úntalanul.
Vígan járjuk a világot,
egész nap énekelünk:
Abból élünk, amit hugom
meg én, együtt keresünk;
Nincs nékünk e nagy világon
rokonunk, se barátunk...
Élek és nézem, nézem
Az élet Karneválját
S néhány bátor koldussal
Imádkozom ekképpen...
Két kis kofa a piaczon
almát árul magában:
Szinültig van a szép gyümölcs
takaros kosarában.
Nappal démonok űznek,
gondok láncára fűznek.
Kenyér után a hajsza
idegeim fölajzza.