Az elmúlt egy hónap új versei
Ha elhagyna minden barátod,
Mitől Isten őrizzen téged,
A jó könyv, drágám, majd meglátod,
Megvigasztalja szívecskédet.
Két fényes pej ló húzza az ekét,
Fakó tarló sötét bele kifordul;
Az őszi nap ezüstszin selymet ont
Oly fakó-kék és lágy a horizont
A nap tünődve épp lejtőre fordul.
Kis kertilócán, vadszőlős ereszbe'
Kései langyos, nyári délután,
Sok tarka szálat öltésnek eresztve
Babrált egyszer egy haragos leány.
Járok-kelek a kertemben,
Kertészolló a kezemben.
Kedves fáim nézegetem,
Ahol szükség, nyesegetem.
Vegyétek és egyétek, ím a testem,
amely tiérettetek töretik.
No tudjátok meg, hát elestem!
Ma nektek tornyozó akaratból ekhózok öblös meg forró szivemmel,
Mert valaki belém kovácsolta a végtelen
Szeretet meg el-nem-csüggedés zengő acélját
És a neki-fohászkodások és a neki-keserülések
Tajtos csöppjeit is belém injekciózta,
Valaki, aki Krisztus üreges sebére nem rettegéssel gondolt -...
Istenjóság örökös záloga,
Munka nyomán életté vált csoda.
Fogytán a lisztláng... Sok a jó búza,
A szeme teljes, megvan a súlya,
Sütetje is jó és a sütemény
Kiadósabb a réginél.
Hegyeid, Galil, mint más hegyes föld,
Legelő, szikla, sárga és zöld.
S bordáid közt lenge árnypillék,
De ez a hegység nem a Galil még.
Gránitsziklából, döngő kalapácscsal
Szikrázva zengő rímeket kiverni,
Valaha ez volt a poetikám,
Mindent akarni, mindent merni,
Vágtatni villám-robogással
Lánggal lobogó meteor-paripán.
No urak, felvirradt, itt a nagy nap végre
Tekintsetek ide, a tengernyi népre,
Fényes paloták, amely körülállja.
Hogy ajkatokról az itéletet várja.
Télen a büszke
Nyári leányok,
Hideg leányok
Nyomába űznek
Engem az álmok.
Egy - kettő - három...
nyolc a hossza.
Két lépéssel mérem a szélet,
Kérdőjelként lebeg az élet.
Nem vagy magányos. A tengered itt
Lágy csobogással érdeklődik
Reményeid és álmod iránt.