Az elmúlt egy hónap új versei
Nem az a boldogtalan, kinek
Nincsen a földön semmije,
Hisz' hogyha még remélni tud,
Akkor nyugalmat lel szive.
Mult időm eljátszott ének
Tündérgondolatja,
Vész s enyészik, mint ha dalnak
Hangját szél ragadja.
Minap egy piczin megyében
Útasember jártam én;
Fekszik a táj ormos erdők
Koszorúja közepén.
Erre ringó, arra ringó
Kicsi bimbó, rózsabimbó
Aludj fiam, édes -
Szívom ajkad rád omolva,
Mintha apád ajka volna,
Ez is olyan édes.
Hektor barátunk, egy fajtiszta foxi,
Mélázva szaglászott a nagy köröndön.
Ott megpillantott egy japáni pincsit
S az ismeretség meg volt kötve rögtön.
Volt egyszer egy naiv kutya
Ki azt hivé, megköszöni faja,
Meg is gyarapszik mindnyájok java,
Csak sikerüljön rámutatnia
Felebarátinak hibáira.
Szobáját óhajtván diszíteni
Egy ifju, nagy bolondul megveszi
A gipszes talján összes készletét,
S a rosz bábokkal úgy tele tömi,
Az ember azt hiszi raktárba lép.
Nézd! hogy folynak gyors szökéssel,
Eggyes titkos sietéssel
A pataknak vizei:
Igy mulnak el gyorsasággal,
Szemfényvesztő nagy hivsággal
Az embernek idei.
Eső esik, megeredtek
Az ég csatornái,
Lesz alkalmunk néhány napig
Térdig sárban járni.
Boldog álmam volt az éjjel,
Láttam arczodat,
Mely szelid tekintetével
Bús szivembe hat.
Embert kisérnek csendes nyughelyére,
El nem borúl vidám pillantatom -
Öregnek szól a bánatos karének;
Megnyúgodott kebellel hallgatom,
Reá szivemnek lassu hangja kél:
Hogy is ne hullna őszkor a levél?
Röppen a gép csörtető robajjal,
Vasbilincsből szárnyat önt az ész!
Még egy hangot küldenél utána -
Röppen. Hangod levegőbe vész.