Az elmúlt egy hónap új versei
Édes, meleg sugár,
Langyos, enyhe szellő,
Rügyeket fakasztó,
Virágokat termő,
Jer, fürösszed meg a lelkem
Fényben, ragyogásban,
Hogy az élet fakó arcát
Többé sohse' lássam!
De nehéz igy fel a hegynek menni!
Álmaimban nem kisérhet senki.
Hogy birjam el e nagy boldogságot,
Ezt a nehéz gyönyörű nagy álmot?
Hogy mért hervadnak a virágok? -
Ne kivánj többet, mint egy álmot,
Az álom élet édessége:
A boldogság, a csend, a béke.
Haliga, tél csendje nevet a Iákon,
Hallga, hó zenél a bütykös átfon!
Jókedvű pillék csattogva szállnak,
Nincs végehossza a muzsikának.
A csillagok rólad beszélnek...
A csillagok rólad beszélnek,
Téged nevez a kikelet;
Neved dalolja minden szellő
S minden madár a lomb felett.
A falu ködben, a torony se látszik:
Leborulok a hontalan magányban.
Fülem a földhöz nyomva figyelek,
Kiveszem tisztán: zúgnak a harangok.
Egy nagy madár ijedve felsívit;
Buddha kinyujtja felém karjait,
Jóságosan szól a kegyelmes Isten:
"A boldogságot mért kerested itten?
Az legyen áldott, ki sose mondta: hiába.
És vissza se nézett és vissza se vágyott.
S töretlen erejét oltotta be fiába
És vette és élte és nem magyarázta a világot.
És mikor meghalt, nem gondolt semmire.
Hangod zenél a szél szavában
A hársak közt a vén hegyen,
A fülemüle-csattogásban
A zugligeti réteken.
Szeretni szeretnélek
hatalmas Idegen,
barátságban szeretnék élni veled,
mint repkény, mely óriás
tölgyre kúszik.
Megmozdúl a föld, nő az élet!
A világ uj tavaszra éled,
Szétfoszlik a hólepte álom
Mindent befénylő napsugáron.
Mért kivánsz napról napra élni,
Midőn már megszűntél remélni?
Ha lelked más, mint "mások" lelke,
Vigaszt, nyugalmat merre lelne?
Hosszú kínok, kurta kéjek,
Nagy küzdésre kicsi bér, —
Mégis, mégis szép az élet,
Sok gyönyörben lehet részed,
Mig utad a sirhoz ér.
Szólsz most hozzám, meghallgatom szép szavad,
De virág már soha többé nem fakad,
Fel nem virúl a szívemben szavadra,
Késő, késő, hagyjál inkább magamra.
Nem az idők méhe meddő,
Nem a század vére lomha,
- Minket forgat vad futása
Öntudatlan félálomba.