Az elmúlt egy hónap új versei
Oh! ki tőlem, s bút nevelő szivemtől,
Mint hiú árnyék, el akarsz szakadni,
Nézz, midőn elmégy, panaszimra vissza,
Nézz, de ne sajnálj.
Szőke hajuk, barna hajuk
Himbál hullámon,
Fehér testük el-felmerül
Kék holdvilágon.
Egyiptomfölde örökös nyarában
Sugár pálmák árnyában ülök én.
Lelkem a mult, a szebb, dicsőbb után van:
- Szemem csodálva nyugszik remekén.
Fergeteg dúl a kopasz hegy ormán,
Zúg rohanva erdőn, völgyeken:
Rejtekébe kerget minden élőt,
Minden útat elzár vak dühe.
"Ah mi jó, hogy itt talállak,
Gyenge lányka, alva látlak,
Alva e hűs domb alatt;
Most ugyan hó arcaidról
S e kis rózsás szűz ajakról
Csókomat nem űzheted.
Krisztus szent árnya s Heine ördög-arca
Táncolnak előttünk az uton.
Hull, hull a szitok, a röhej, a sugár.
Szaladnak a bélyegesek
S egy nagy csillag van a homlokukon.
Igéim bővek, zengők, nagyok:
Papoknak ivadéka vagyok.
Volt, hol nem volt - volt egyszer egy lovag,
Gyalog járt, mert nem kaphatott lovat...
Álmomban ültem egyedül s unottan,
Dübörgve vitt a gyors vonat.
Éj volt, s az ablak üvegéhez nyomtam,
Hüsítni, égő arczomat.
Indúlsz? nyomodban lengenek a szelíd
Múzsák, kiket rég híven ölelgetél,
Indúlsz barátom? Itt nyom engem
A henye lét köre, míg te indúlsz.
Még iskolás fiú korában
Mátyás egy könyvvel tarsolyában,
A háztól elszökött,
Suhancnak öltözött.
Oh lennék felhő, mely a kék egen
Merengve száll bújával csendesen,
Keblét kitárja, száraz tájakat
Termékenyít és mindig fenn marad,
Fenn, míg a hosszu pályán átfutott,
S a tiszta éggel egygyé olvadott.
Hová rohantok átkozott gonosz fiak?
Mi készt ezekre? büntetlen
Fog hát az undok visszaélés bennetek
Tenyészni, gyáva fajzatok?
Engedd, ó mester, hogy e síri márvány
Tövén leadjam nálad vizitkártyám.
Csöndes a kertnek minden bokra - árnya
Álomlátó dél hullámos hevén,
Sötét foltot tép a nagy nyárfa ága,
Álomlátó dél hamvas kék egén.