Az elmúlt egy hónap új versei
Az ívlámpák itt sorba kialusznak,
Fogy a muzsika, halkul a beszéd,
Az indóháznál egy-egy árva fény
Éjbemereszti reszkető szemét.
Mért hervad le a bokréta kebleden;
Tán haragszik, hogy szépítni képtelen
S bájaidnak tengerében elmerül
Mint a csillag, hogyha a nap felderül?
Merre jár most a fogyó Hold
S boldog töltjén hogyha nézte,
Megállott a szívverése
Valakinek egy pillanatra?
Mint indián a skalpokat,
Öreg fenyők zuzmószakállát
Én a Magánytól elragadtam.
Sötét felhők sürün esőznek.
Szürke csuhát ölt a lengyel határ.
Visztula hidján alkonyi csöndben
Kongó léptekkel egy katona jár.
Jó istenem volt és szép angyalom.
Amannak bíztam égi bő kegyében,
Emennek éltem földi kellemében,
S futott előlem minden fájdalom.
Szivedet Isten belátáshoz
Százszor segítse:
Egy kurta évig élek tán még,
Tán még eddig se.
Büszke gonddal ápolt kert virágait ha
Dallal árjadó szűm bokrétába fonta,
Szende vadvirágát a szabad mezőnek,
Pásztorlányka, mért ne tűznélek közéjek?
Az én utam nem híves
Csöndes tanyákra visz,
Hol békés, néma szántók
Lassú esőre várnak.
"Oly magas a lakbér Pesten, nem győzi az erszény!" -
Rút, fösvény uzsorás, ezt nyögöd úntalanul.
Egymás után magamra hagynak,
Kik sokallják az életemet.
Kakas-szó előtt megtagadnak
Esküdöző Pétereim
S életemmel ártok magamnak.
Éltem a Pusztán s megkisérteték:
Csengő, muzsikáló zsákkal a hátán
Jött, jött, jött kacagva a Sátán.
Nem kivánta lelke-teste,
De harcolni mégis harcolt,
Kereste vagy nem kereste,
De harcolni kelletett.
Csókjaimat szedtem, vettem,
Híven sohase szerettem.