Szabadságról szóló versek
Még elvehetik vagyonod,
Vagy katonának gyermeked,
Emberi kéz gyüjtötte azt,
Ez meg anyától született.
Hölgy kell nekem, pár hű baráti lélek,
S polgárszabadság levegő gyanánt.
Nos barátim, édes atyámfiai!
Ki magyarnak merte magát nevezni,
Itt az idő, hogy beváltsuk szavunkat,
Védelmezzük hazánkat és magunkat.
Mi lehet kedvesebb
S gyönyörűségesebb
Mint a kívánt szabadság?
Könnyen uralkodó,
Noha hivalkodó,
Akaratos méltóság,
Maga kedvét járja,
Rabságot utálja...
Tavaszról álmodom, fényes napsugárról,
A dicső szabadság fölkelt hajnaláról.
Márczius 15! üdvözöllek téged,
Dicső szép múltadba lelkem is betéved.
Bűnös, ki sikkaszt, lop, rabol,
vagy koponyát bever,
de legbűnösebb mégis az,
ki gondolkozni mer.
Fiam, immáron három éve
Hogy csak álmomban láttalak,
Fekete hajam hófehérre
Vénült e három év alatt.
Változik még a világ s természet?
Ezután már nem mondhatja senki,
Hogy keleten jő fel a nap mindig
S elfáradván nyugoton pihen ki.
Nyisd fel ó lángzó kebeled dicső Hölgy,
Nyisd fel a küzdő szeretőre kebled,
Fennröpűltedből kegyesen mosolygván,
Égi Szabadság!
Harc lesz talán... Ha kell, mi meghalunk,
De nem egy-két tőzsérnek földeért,
Sem vérünkön hizott nadályokért,
Értök csepp honfivért sem áldozunk,
Nekünk nincs egy arasznyi birtokunk,
Mi az egész hazáért harcolunk.
Szeretném, ha Magyarország újra szabad lenne,
S újra magyarok lakhatnának benne.
Menjen ki az a sok idegen, ki eddig földjét lepte,
Ne engedjük, hogy a gyalázat ellepje.
Európa csendes, ujra csendes...
Európa csendes, ujra csendes,
Elzúgtak forradalmai...
Szégyen reá! lecsendesűlt és
Szabadságát nem vívta ki.
Ha szárnyam lenne s el nem égne,
Mérföldeket szállanék.
Míg el nem érnék Nap szívébe,
Addig meg se állanék.
Jól ácsolt korlátok között
ágálsz csak, állatkerti vad,
s elkapod rögvest mancsodat,
hogyha a rácsba ütközött.
Ébred a föld — nagy börtönablakán
Beárad már a hajnali fény...
Testetlen árnyak futnak szaporán,
Nesztelenül az avar tetején.