Versek a viszonzatlan szerelemről
Fényes bálon, farsang volt épen,
Csodáltam meg először őt,
Gyönyörködtem táncban, zenében
Ugy mint sok évvel ezelőtt.
Azt mondtam: "Hogy van, merre jár?"
És ezt gondoltam: "Ó, nagyon szeretlek."
Ő így szólt: "Hát csak lassan megvagyok."
S gondolta: "Hja, engem sokan szeretnek."...
Helén az életét virágüzletben élte át.
Árult azáleát, orchideát, kaméliát.
Egy éjjel álmot látott. Egy tündér azt mondta, hogy:
"Hármat kívánhatsz, jó Helén, s az teljesülni fog."
Helén másnap reggel felébredt
És forró ágyából kilépett.
Szerencsés Fájdalom! ki addig gyötrettél,
Míg ezen gyönyörű ligetbe vezettél.
Nézlek - csak az isten tudja,
Hogy mi láng ez a szememben:
Te nem érzed, te nem érted,
Még csak észre sem veszed.
"Alszol e' Tinikém
Te kis szőke bohó,
Csevegjünk keveset
Tőled édes a' szó."...
Ide látszik a házatok ablakja...
Szomorúfűz, bánatfa van alatta.
Ugy szeretem, hogy odanőtt, legalább
Rám is gondolsz, hogy ha látod azt a fát.
Egyszer falun, még nyolc éves koromban.
Kimondhatatlanúl szerelmes voltam.
Elámult szemmel emlékszem reája,
Ő volt, tanítóék kis Sárikája.
Van egy leány, - csak a mesébe él, -
Mondják, - nem is különb a többinél.
Elszállt fölötte édes, röpke mult,
Siratni vágyott, - kacagni tanult...
Oda van már, minden oda!
A koszorú fejeden;
Czél nélküli tengődés lesz,
A mely nem visz soha révhez,
Az én egész életem.
Kerestem a boldogságot
Egy barna lány kék szemében,
Csókos ajka rám mosolygott,
Üdvöm volt ez s reménységem.
Kedves leány, ne fuss, ne hagyj!
Hiszen te egy virágszál vagy.
S a kis virág illatszeszét
Szellőcske, lebke hordja szét.
Szóltam-e egy szót szerelemről,
Némán is vallott-é ez arc?
Jöhetsz, mehetsz - én meg se látlak:
Hát mit akarsz?
Megunta Brekeke a magányosságot,
Igen megkívánta a szent házasságot,
Megkívánta, haj, de hiába kívánta,
Mert a béka kisasszony,
Kik közül válasszon,
Vala bár ezer is, hideg volt iránta,
Mint a jég oly hideg,
Nem kellett senkinek.