Versek a vágyakozásról
Nem hiszek én senkinek
Itt az egész világon,
Minden megcsalt, ki csak élt,
Szeretőm és pajtásom.
Nincs a szóban istenáldás,
Béke nem borúl reád:
Hogyha ingerlő leány mond
Nyugodalmas éjszakát.
Hideg széllel elegy jeges eső esik,
Hallom, hogy angyalom nagy-betegen fekszik,
Hát ha két akkora jegek hullanának,
Nem mennék-e én el megnézni babámat?
Úgy jön valaki, mintha te jönnél,
Szívem ritmusára verődik lépte.
Most hal az alkony kinn a sötétbe.
Úgy jön valaki, mintha te jönnél...
Szeretem látni hajad finomán
A Keletet, ahonnan jöttél s jöttem,
Az ősi, úri, mély elborulást,
Amiből lettél és amiből lettem.
Virágzik a cseresznyefa,
Szebben virít rózsám arca,
Rózsám arca télben nyárban
Legvirítóbb e határban.
Elaludt a tónak ringatója,
Elaludt az esti szél,
Nyugszik a hab szőke kedvesével,
És hogy boldog, arról nem beszél.
A város, a város... az utcasorok,
Libegő füst és szorongó házak,
Az aszfalton tovasiklik a nap -
Szívem, sose látlak.
Leszállott a szarka
Száraz kútágasra,
Egy-kettőt kerepölt,
Azzal odább repült.
Könnyű dalt, enyhe, ízes szerenádot
Dalolni néked jó ma, ó, te áldott
És megszentelt az asszonyok között!
Míg messze ágyadon pihensz fehéren,
Édes szájú szókkal csókolni álmod...
Hamis egy tőr szépséged, leányka,
Hamis egy tőr, én belé akadtam,
S a sasoktól, kikkel szállni kezdtem,
Lenn a völgyben búgva elmaradtam.
Tavasz van, dél van és vasárnap,
S én boldogan bolygok veled -
Barátságos vagy, mint a napfény,
S mosolygó, mint a kikelet.
Lyánka édes! csak egy szóra
Nyisd meg illat-ajkidat,
S mint egy hang az üdvösségből,
Ifjuló szivemre hat.
Tiltsa bár az ész szava,
Tiltsa végzetem,
Érted lángol, érted él
Minden érzetem.
Rejtsd előlem kéjre lobbant
Szép szemed sugárait!
Rejtsd előlem édes arczod
S lelked annyi bájait!