Versek a kedvesemnek
Lányka téged úgy kisérjen
A szerencse mindenütt,
Mint kisértelek ma téged,
Hün követve lépteid.
Látod!
boldog csókjaink öröme
harsog a fák közt és
árnyékkal áldja
testünket a táj! hallod...
Örömöd fusson le a fák gyökeréig,
őzek szemetükrén díszitsd fel mosolyod
szerelemre; széllel fütyölj! és...
Nem vagy velem, veled vagyok!
Hiába álom, éjtszaka,
Ott ég szemednek csillaga,
Ott ég, viraszt és mosolyog.
Nem aki lomhán és sugártalan jő,
Az agyra gondot és a szívre gyászt hoz,
Nem az a csend borul le néha rám:
Koronás, hermelinpalástos...
Egy napig éltek szép virágaid.
A szem gyönyörrel rajtuk fönnakadt,
Oly remekűl volt válogatva mind, -
S szerelmem adta e virágokat.
Akármerre járjak, keljek,
Mégis hozzád térek vissza,
A te édes, hű szerelmed
Az én igaz pihenőm.
Ha rád halotti fátyol
Idő előtt borúlna:
Be sok szív fájna érted,
Be sok szem könnye hullna!
Bús maskarája a világnak,
Apolló, a faun-mezű:
Üzenek néked, Léda. Várlak.
Te még nem indultál el útnak
S engem űzött az unalom,
Sok-biroknak e dühös láza,
Száz iramú, vad utamon.
Gondoltam: drága, kicsi társam,
Próbáljunk mégis megmaradni
Ebben a gyilkos, vad dulásban.
Ha mikor napjaim homályba borulnak,
Ha víg kedvem változik,
Minden vígasztalás távozik,
S komor gondolatim háborogva dúlnak:
Ó Fánni! szép szemed egy tekintetére
Új nap jő legottan elmémnek egére.
Hiányzol nékem, drága asszonyom,
hiányzol, mint a bénának a kéz,
hiányzol, mint a sötétből a fény,
hiányzol, mint a jégből a meleg,
hiányzol, mint a süketnek a dal.
Mosolygva várom azt a perczet,
Midőn láthatlak angyalom.
Midőn epedve nézhetek rád
S feléd röppen szó ajkamon.