Versek a kedvesemnek
Örömöd fusson le a fák gyökeréig,
őzek szemetükrén díszitsd fel mosolyod
szerelemre; széllel fütyölj! és...
Nem vagy velem, veled vagyok!
Hiába álom, éjtszaka,
Ott ég szemednek csillaga,
Ott ég, viraszt és mosolyog.
Nem aki lomhán és sugártalan jő,
Az agyra gondot és a szívre gyászt hoz,
Nem az a csend borul le néha rám:
Koronás, hermelinpalástos...
Egy napig éltek szép virágaid.
A szem gyönyörrel rajtuk fönnakadt,
Oly remekűl volt válogatva mind, -
S szerelmem adta e virágokat.
Akármerre járjak, keljek,
Mégis hozzád térek vissza,
A te édes, hű szerelmed
Az én igaz pihenőm.
Ha rád halotti fátyol
Idő előtt borúlna:
Be sok szív fájna érted,
Be sok szem könnye hullna!
Bús maskarája a világnak,
Apolló, a faun-mezű:
Üzenek néked, Léda. Várlak.
Te még nem indultál el útnak
S engem űzött az unalom,
Sok-biroknak e dühös láza,
Száz iramú, vad utamon.
Gondoltam: drága, kicsi társam,
Próbáljunk mégis megmaradni
Ebben a gyilkos, vad dulásban.
Ha mikor napjaim homályba borulnak,
Ha víg kedvem változik,
Minden vígasztalás távozik,
S komor gondolatim háborogva dúlnak:
Ó Fánni! szép szemed egy tekintetére
Új nap jő legottan elmémnek egére.
Hiányzol nékem, drága asszonyom,
hiányzol, mint a bénának a kéz,
hiányzol, mint a sötétből a fény,
hiányzol, mint a jégből a meleg,
hiányzol, mint a süketnek a dal.
Mosolygva várom azt a perczet,
Midőn láthatlak angyalom.
Midőn epedve nézhetek rád
S feléd röppen szó ajkamon.
Ne gondolj énreám
Szüntelenül,
Habár szelíd szived
Értem hevül.
Azt akarom, hogy rámszorulj,
Azt akarom, hogy sírj utánam,
Azt akarom, ne menj tovább,
Azt akarom, maradj meg nálam...