Haragról szóló versek
Pennámat mérges nyíllá már nem faragom
Odavan minden háborgásom, haragom.
Feladom minden őrült eszmém, bogaram.
Dalaim éles sólyomszárnya odavan:
Sárból felrepülni kár,
Mikor égig ér a sár.
"Add, add ide a kis babácskát
Ölembe, majd én ringatom,"
Elvettem, de a fa-bubáért
Sirt, sírt a Laczika nagyon...
Haragszom a fényes napra is már,
A mióta megcsalt az a kis lány -
Haragszom én az egész nagy
Világra.
Merthogy használtak engem
és elvették az ingem
s hogy a fogukra vettek
megrágtak és kiköptek
s hogy lisztem is nekik kell...
Megbántott lobbanó szeszélyed,
De fölmosolyog már a lélek,
Kérlelsz - de visszás hangulatban:
Bosszant, hogy meg se haragudtam.
Ez egy forró fazék, mellybe a tűz buzog,
Hévsége szikrázik s szüntelenül mozog.
Ójj, Isten! fene embertől, kinek élete méreg,
S békétlen napiban akit epéje fogyaszt.