Szerelmes versek
Már a Maros füzes partjai
közt jön el hozzám most a messzi
vidék! csikók csomós lábakkal
futnak az anyjuk után s így...
Lábadhoz raktam koronám s palástom,
Lábadhoz hajtám fejedelmi főmet
S keskeny lábadnál örök áldozatként
Lobog a szívem.
Szerelmes ifjú, hő szivével
Mindég csak ott, csak "Nála" van,
Bármit tegyen, bárhogy legyen, csak
Az "Édest" látja untalan.
Zöld köntösében rózsa áll, mint szerető,
Piros két arcza lángol leple közzül,
Vágyó sohaj fuval lehelletében,
Az esti szél találkozóra jő.
Fölsírásaidnak könnyeit
Fölissza az én tudós ajkam
S dacodat, mely a Mindenség daca,
Csak törd meg rajtam
S meg fogsz lágyulni szeliden.
Hölgy kell nekem, pár hű baráti lélek,
S polgárszabadság levegő gyanánt.
Egyazon fajtánk, ősi viharok
Harca és ölelése
Váratta rám két, fiatal karod.
Oh ne mondja nekem senki többé,
Hogy ma nem történnek már csudák!
Történnek még, csak hogy a világnak
Eseményit sokan nem tudják.
Szól a kakukk a Sárhegyen,
Kis lyány a szőlőbe megyen,
Nehéz a hátán a putton,
Mégis úgy siet az úton.
Eszembe jut, amit felejtett,
Fölemelem, amit elejtett,
Megőrzöm, amit eltapos,
Vigasztalom, ha bánatos,
Nem búsitom, mikor nevet,
Azt emlitem, akit szeret...
Te még nem indultál el útnak
S engem űzött az unalom,
Sok-biroknak e dühös láza,
Száz iramú, vad utamon.
Az ablaknak sötétkék négyszögén
Kettőnk alakja feketén kiválik.
És elnézünk, az asszonyom meg én,
A csillagok félelmes távoláig.
Szerelem...
Te bűvös arcú tündér!
Kinek hatalma végtelen s örök,
Ki észrevétlen szállsz be a kebelbe,
S egy perc alatt fényes tavaszt teremtve
Eloszlatod a borongó ködöt:
Mikor mosolyogsz rám ajkad bíborával?
Mosolygva várom azt a perczet,
Midőn láthatlak angyalom.
Midőn epedve nézhetek rád
S feléd röppen szó ajkamon.
Halk, hosszú árnyak lejtenek köröttünk,
S már búcsúzón a véres alkonyat
Szárnyával meglegyinti arcodat.