Emlékezésről szóló versek
Én nem tudom: hova.
Én nem tudom: mire.
Én nem tudom, hogy ki után.
Csak vágyom, vágyom -
Talán egykor élt életem,
Talán sosem élt életem után.
De kijutott nekem
Ezen a világon;
Csak már vége lenne,
Egyre azt kivánom.
Oh bölcsek, mily nagy csalódástok,
Midőn oly bölcsen állítjátok,
Hogy nincsenek kisértetek!
Mi hát egyéb, mi, mint kisértet,
Mint sírjából feljáró lélek
A múltból az emlékezet?
Valamikor régen
Tavasz sugarában,
Megláttam egy leányt
Kék karton ruhában.
Nekem e hervadt rózsák
Nem gyászról, elmulásról:
Az életről susognak;
Magányom éjjelébe
Egy-egy szerelmes óra
Emlékét illatozzák.
A Szaharában jártam egyszer, régen,
A napperzselte sivatagfövényen.
Oh mi' gyakran gondolok rád
Régen elmúlt ifjúságom!
Holdsugáros fényben rezgő
Rózsaujju tündérálom!
Ha majd fűszál leszek,
Mert az leszek,
Igénytelen, egyetlen-egy fűszál,
Egy a sok-sok közül, ahogyan most
A hó alól kibukva sorba áll, -
Ha majd fűszál leszek,
Lesz-e emlékem régi életemről,
A fájdalmasról, torzról, tévedettről?
A rózsák: ez volt minden örömed.
Tavalyi rózsák hulló levelét
Gyüjtötted, gyüjtögetted
Dobozba pergetted a szirmukat
Titokzatos, tűrő, halvány mosollyal,
Szelíden, szépen, - ki tudta: minek?
Koporsó-párnának.
Ha kihullok dermesztő századomból...
Mostanában
sokat járok a középkorban
alázatos, kopott kámzsában.
Nyugszik a völgy szenderegve
Est pirul le ormiról -
A torony csengő lakója
Régi hangon szólva-szól.
Hangod zenél a szél szavában
A hársak közt a vén hegyen,
A fülemüle-csattogásban
A zugligeti réteken.
Egyszer volt, hol nem volt -
Mi van szép a múltba?
Hogy vissza nem jöhet,
Hogy idejét múlta!
Ahol járok mindenütt csak
Sűrű, édes ákácillat
Láthatatlan ebresztője
Délibábos álmaimnak.
Őszi verőfénynek
Csillogó sugára,
Mosolyogva tűz rá
Szobám ablakára.