Emlékezésről szóló versek
Itt, itt ülénk e gyepecskén
Tegnap Lillával kettecskén:
A fű most is lapul, s melly lágy!
Egyszer falun, még nyolc éves koromban.
Kimondhatatlanúl szerelmes voltam.
Elámult szemmel emlékszem reája,
Ő volt, tanítóék kis Sárikája.
Beszédes érc, a május aranyában
Löveld csak messzeható sugarad,
Ünnepre készül a város, vidáman
Hullámzik hozzád, fel, a hódolat!
Zuboly (Bányai Elemér) emléktáblájára
Zuboly, nézz bennünket!
Te szabad hajdúságod
S halálos nagypénteked...
Szeretek nézni távolokba,
Hunyó napfénybe, csillagokba,
Szeretem a felhők futását.
Vándormadarak vonulását,
Távol villámok villanását,
Messzi mezőség csillanását,
Vizeket, amik messze rengnek,
Kék fényét távoli hegyeknek.
Hamvadó tűz mellett ülök a szobában,
Álmodásra hívó csöndes félhomály van.
Fejemet lehajtva, álmodozni vágyom...
Volt egyszer egy asszony ezen a világon.
Egész csomó sárgult levél,
Rendezgetem, olvasgatom;
Ugy fáj és mégis jól esik
Merengenem a multakon.
Nincs e földön, nem is volt itt,
Izzadj érte bár mind holtig,
El nem éred,
Szenvedés itt csak a béred,
Oh, halandó!
A nap lement. Borong az alkony,
Fáradt fejem már-már lehajtom
Pihentető álomra csendesen.
S miként a nap hányó sugára
Visszasüt még egyszer a tájra:
A múltba mélyed bágyadó szemem.
Havas Krisztus-kereszt az erdőn
Holdas, nagy, téli éjszakában:
Régi emlék. Csörgős szánkóval
Valamikor én arra jártam
Holdas, nagy, téli éjszakában.
A multak álmán, balgaságán
Nevetni hogy tudsz, édesem?...
Feledheted a régi álmot,
De ne gúnyold ki sohasem,
Azt az édes, szerelmes álmot,
Melyből az élet felriaszt,
Ne hidd, hogy a szemedre hányják,
Hiszen csak álmodtuk mi azt!...
Tengerpart, alkony, kis hotel-szoba.
Elment, nem látom többé már soha,
Elment, nem látom többé már soha.
Keresem a multat. Ódon palotákat,
Mohbelepte, fáradt, esővert falat,
S ahol alkonyatkor libbennek az árnyak:
Mélabús kerteket fakult ég alatt.
Ódon szekrényből, szegény szivembül
Fonnyadt rózsát veszek ím elő.
A multak méla minétje zendül,
Régi, régi alkony árnyakép
Felpattan egy szürke szemfedő
És előttem áll egy drága kép.