Versek az életről
Szeptemberi reggel, fogj glóriádba,
ne hagyj, ne hagyj el, szeptemberi nap,
most, amikor úgy lángolsz, mint a fáklya,
s szememből az önkívület kicsap,
emelj magadhoz. Föl-föl, még ez egyszer,
halál fölé, a régi romokon,
segíts nekem, szeptember, ne eressz el,
testvéri ősz, forrón-égő rokon.
Tündérkert övezé a hajdan büszke Magaskőt,
Gyér bokor ül szomorún mostani romja körűl:
Oly vala s ilyenné lett a szűz párta, midőn az...
Örökké kutatója, lázas gyűjtője vagyok az emberi szemeknek!
Örökké nézem, bámulom ezeket a húsból kiütköző kutakat!
Merész mozdulatok, szelíd nyugalmak, szomorúságok,
jövőt igérő szerelmek, bánatok és örömök,
az emberbe sűrített állatok, növények, anyagok,
éhségek, betegségek, kívánságok, fájdalmak
világítanak felém ezekből a nedves nyílásokból!
Be szikkadt szájjal mosolygok megint,
Száraz bölcseség vén aszálya bennem:
El kell már megint nagy vizekre mennem.
Övemben minden szerszám, ami kell,
A drágakő is markomban ragyog.
A titkos perc már itt van, rám lehell,
S ezüströgök, nyers aranydarabok
Pattogzanak ki ujjaim hegyén.
Magamból ki nem léphetek,
Szivembe be nem nézhetek,
Életet nem cserélhetek.
Életbérem sírva panaszlom,
Be csúfolós, kicsi:
Kétes dicsőség, kétes asszony,
Nagy harcok helyett aggos várás,
Akarat helyett tétovázás
S morzsái a dukált aranynak.
Fiatal szememben,
fiatal szemedben végtelenrégi sírások
és végtelenrégi kacagások könnye remeg.
A havas mezőn valaki jár.
Hangtalanul hangzik a lépte.
Vajjon ki lehet?
Öröm, bánat, avagy a halál?
Turáni sikon fütyül a szél fájón:
Hej, ki a gazda a turáni tájon?
Hej, öröködbe, Ős Turán, ki lépett?
Vérnyomos utján vándor hadaknak
Merre szakadtak a turán testvérek?
Mint a hattyú, szépen és bután
Csendben uszkál dolgai után,
S róka én a parton itt lesem,
Meglapulva, bújva, éhesen.
Pogányok üdve: érlelő nyár,
Nyüzsgő világ, por és salak -
Én, bús faun, karom kitárom
És áldalak, megáldalak.
Én ragyogásom fátyollal fedem
s mint fehér gyertya csendes lángja, sáppadt
derűvel mosolygok az életen.
Ma valaki tréfált velem,
Boros, mámoros éjjelen
Elém-állt, mellére csapott:
"Kuruc Ádám deák vagyok."...