|
|
Bálintffy Etelka versei
|
|
|
|
Az én szerelmem... Az én szerelmem nem viharzó tenger,
Nem hajtja szenvedély.
Az én szerelmem nyugodt tónak képe
Oly csöndes, tiszta, mély.
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Piciny fiamnak Piciny fiamnak kék szeme van,
A másiknak sötét, bogár;
Ez játszi, vidám, mint a tavasz,
Az szenvedélyes, mint a nyár.
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Feltámadunk! (egy hitszónoklat után) Feltámadunk, e szép igéret
Hangzik fülembe untalan.
A síron túl is van hát élet,
A szenvedés ott sem ér véget,
Ha itt a szív boldogtalan.
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Nem tart örökké semmi... Nem tart örökké semmi, mulandó lét ez itt;
Mi boldogítna tartón, tán nem is létezik.
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Borús napokban Oh, minő bús, elborult napok, órák,
Nincs egy kicsinyke fény.
Elhágy a hit, a szeretet világa,
És elhágy a remény.
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Kedvesemnek Szeretem halvány arcodat
S bágyadt fényű szemeidet,
Azt az ajkot, amely lángol
S mégis hallgat, mégis hideg.
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Mint a csermely... Mint a csermely, mely vidámon
Tova szökik völgyön, réten,
Hangos, játszi csevegéssel;
Olyan voltál, ifjú éltem.
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Még tudok szeretni... Még tudok szeretni, ez isteni szikra
Megvan még szívemben.
Még tudnék örülni, boldog lenni véled
Forró szerelemben.
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Kedvesemnek Ha volna ajkad mindenik szava,
Egy égi karnak édes szózata;
Mily édes dal! - sohajtanám talán,
De nem merengnék rajt` oly édesen,
Mint így ajkadnak mindenik szaván.
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Üt az óra... Üt az óra egyet... kettőt...
Kandallómban hamvad a tűz...
Künn a vihar szilaj szele
őrületes játékot űz;
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Mért ne lennék én víg... Mért ne lennék én víg, mért ne játszodoznám,
Ha a tiszta égről fényes nap mosolyg rám?
Itt a tavasz újra, lombja lesz a fának,
S mért ne örülhetnék a kis ibolyának
Úgy, mint egykor régen!
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Beteg vagyok... Beteg vagyok, és ismét, ismét,
Mindig e szó van ajkamon,
A keserű üröm pohárt hát
Egy cseppig ki kell hajtanom.
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Azt kérdezed... Azt kérdezed, hogyha olykor
Érzelmeim dalba zengem,
Hogy mi az, mi dalra késztet,
Minő ihlet száll meg engem?
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Elmúlt a nyár... Elmúlt a nyár, elmúlt az ősz...
És messze még a kikelet.
Oh, de én most nem rettegem
Úgy, mint egykor, a zord telet.
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Boldog vagyok... Boldog vagyok, boldogabb a rózsa
Bársony szirma nem lehet talán,
Mikor a nap sugarába fürdik,
S harmat reszket szomjas ajakán.
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Kedvenc
Vallomás