Betegséggel kapcsolatos versek
Hátat fordítva a világnak
Fekszem s elnézem a falat,
Nem bántanak az emberárnyak
És nem fájnak a sugarak.
Bennem jár, hallom, mint kopog
Álomtalan, vak éjeken,
Kopog, dobog, indul, megáll
És jár tovább hűségesen.
Ez ágyon ring most életem tova,
Ringatja láz, ringatja rejtelem,
Évek, remények, kétségek soka
Mind szállanak velem...
A nap arcomba tűz,
s csak könnyeken át látom,
hogy rámhajlik a fűz.
Karosszékben ültem.
Lángolt a forró nyárközép
s szivembe őszi napnak
szelíd bánatja költözék.
Óh, hogy lehessen méltó ez a rajz
Szerénhez, ki oly finom és meleg,
Csak most kissé hasikája beteg,
És épp ezért csak bús rimekre ajz.
A városon a múlás szárnya reszket,
némák, mogorvák mind az emberek,
a házakon jelző piros keresztek,
az arcokon megdermedt döbbenet.
Levetkőztem. Koponyámat hátul a borotvás szolga,
Ott, hol a baj lelke fészkel, csontsimára letarolta.
Kis kereken járó ágyam halkan gördül hűs folyosókon,
Hideg borzong a tarkómon, szó ami szó, de elfogódom.
Most már mindegy. Hajt az élet, hajt az élet puszta vágya,
Kínon, jajon, szenvedésen át, a végső éjszakába.
Bús délután... Betegágyamba fekszem,
künn sárga napfény, haldoklik a nyár.
Beint a fény magányos, bús szobámba:
"Jőjj el velem, a sírnyugalma vár."
Haló csillagfény, ó tekints le
az éj sötétjiből ma rám.
Vándor remények drága kincse,
enyhítsd tusakvó éjszakám.