Versek a halálról

Somlyó Zoltán

Tavasz dicsérete

Hiába halt meg, aki meghalt! Zölden
csillog a friss rügy zsíros feje.
A napfény meg nem kérdi: vajjon
sötét-e a halottnak sírhelye!

Tovább...

Ady Endre

Halálba vivő vonatok

Vonatok, melyek hozzá visztek,
Vonatok, melyek tőle hoztok,
Óh, vonatok, járjatok rosszul,
Ha éjszakában száguldoztok.

Tovább...

00

Somlyó Zoltán

Séta

Sétálok néha lenn a Dunaparton.
Égő szivarom néma számba tartom.

Tovább...

Sáfáry László

Törvény

A megölt szentjánosbogár nem világít.
Ne sírj, hugocskám...

Tovább...

Sárosi Árpád

A hold sarlója

A hold sarlóján mulnak el
Nem-teljesült napok.

Tovább...

Sárosi Árpád

November

Titkos jelek az ablakon,
Felhőlovag vágtat vakon.

Tovább...

Sárosi Árpád

Magam vagyok

Azok a fehér, jéghideg hegyek
Didergő fák, a sápadt csillagok,
Egy sóhajtással sem felelnek s én
Magam vagyok.

Tovább...

Reményik Sándor

Én elengedtem...

"Nem, mégsem engedem el a kezét!"
Írta, mikor már szinte haldokoltam.
S megértették egysoros levelét
Akkor az égben s a pokolban.

Tovább...

21

Somlyó Zoltán

Rossz halál

Rossz halál,
hogy te hozzám hűtelen és
rossz valál.

Tovább...

00

Reményik Sándor

Azután...

A porba vegyül könnyünk, vérünk.
Jajunk a végtelen felissza,
Mi nem jövünk ide vissza.

Tovább...

Sárosi Árpád

A halál utja

Rőt süvegén beteg bokréta,
Októbervégi bus virág.
Nem válogat, palota-város,
Vályog falu: csak neki vág.

Tovább...

20

Sárosi Árpád

Az éj, ha szobámba lép

Rám omlik az éj, arcomra, szivemre
Nem mint sziklatömbök lavinája,
Mint lágy, fekete selymek fodros hulláma
Száll-száll a hangtalan Éj.

Tovább...

Vörösmarty Mihály

A legjobb orvos

Meggyógyít az üdő, jobb orvos nincs az üdőnél:
Az teszi lassúvá sziveinknek gyors dobogását,
S a feledékenység hártyáját hozza sebünkre;
Vagy ha nem úgy, gyógyít mint tett a durva csomóval...

Tovább...

00

Sárosi Árpád

Ezüst kapu

Várt már, a végső élet-állomás.
Nem volt szava komoly marasztalásra.
Ki menni készül, itt e partokon
Mi kedves néki, mindenét elássa.

Tovább...

10

Bartók Lajos

Kárpáti emlék

Ama sötét hegy, mint egy ravatal,
Néz a jég-tengerszemre. Körülállják
Kő órjások, felhők foszlányival,
Igy gyászolván a természet halálát.
Lábuk elé hullt könnycseppjük a tó,
Megfagyva ott, a holtat sirató.

Tovább...