Társalgó

Hozzászólás írásához regisztrálj vagy lépj be!


Eternus2014. július 19. 23:46

Kedves adamdudas!

Köszönöm a javaslatot, a vers felkerült az oldalra: Dsida Jenő: Meghitt beszélgetés a verandán

adamdudas2014. július 17. 20:55

Ajánlanám: Dsida Jenő: Meghitt beszélgetés a verandán

Eternus2014. június 30. 19:34

Kedves jozsi0092!

Nagyon köszönöm a javaslatot, és elnézést kérek, hogy ennyire megkésve válaszolok csak az ajánlásra. A vers felkerült az oldalra: Petőfi Sándor: Magyar vagyok

Ha van még javaslatod, természetesen azt is örömmel várom!

Ilona2014. június 16. 21:57

Szép vers! :)

jozsi00922014. június 4. 20:03

Viszont közben találtam egy remek Petőfi verset, ami még nem található meg.

Petőfi Sándor: Magyar vagyok

Magyar vagyok. Legszebb ország hazám
Az öt világrész nagy terűletén.
Egy kis világ maga. Nincs annyi szám,
Ahány a szépség gazdag kebelén.
Van rajta bérc, amely tekintetet vét
A Kaszpi-tenger habjain is túl,
És rónasága, mintha a föld végét
Keresné, olyan messze-messze nyúl.

Magyar vagyok. Természetem komoly,
Mint hegedűink első hangjai;
Ajkamra fel-felröppen a mosoly,
De nevetésem ritkán hallani.
Ha az öröm legjobban festi képem:
Magas kedvemben sírva fakadok;
De arcom víg a bánat idejében,
Mert nem akarom, hogy sajnáljatok.

Magyar vagyok. Büszkén tekintek át
A multnak tengerén, ahol szemem
Egekbe nyúló kősziklákat lát,
Nagy tetteidet, bajnok nemzetem.
Európa színpadán mi is játszottunk,
S mienk nem volt a legkisebb szerep;
Ugy rettegé a föld kirántott kardunk,
Mint a villámot éjjel a gyerek.

Magyar vagyok. Mi mostan a magyar?
Holt dicsőség halvány kisértete;
Föl-föltünik s lebúvik nagy hamar
Ha vert az óra odva mélyibe.
Hogy hallgatunk! a második szomszédig
Alig hogy küldjük életünk neszét.
S saját testvérink, kik reánk készítik
A gyász s gyalázat fekete mezét.

Magyar vagyok. S arcom szégyenben ég,
Szégyenlenem kell, hogy magyar vagyok!
Itt minálunk nem is hajnallik még,
Holott máshol már a nap úgy ragyog.
De semmi kincsért s hírért a világon
El nem hagynám én szűlőföldemet,
Mert szeretem, hőn szeretem, imádom
Gyalázatában is nemzetemet!

(Pest, 1847. február.)

Eternus2014. május 30. 20:21

Kedves jozsi0092!

Köszönöm a javaslatot. Bényei József versei még nem szabadon felhasználhatóak, ezért műveit szerzői jogi okokból nem tudjuk megjeleníteni az oldalunkon. Ugyanezen okból a verset tartalmazó hozzászólásodat sajnos törölnöm kellett. Az Eternus csak olyan költők műveit gyűjti, akik legalább 70 éve elhunytak, így művek már szabadon utánközölhetőek.

Eternus2014. május 16. 08:32

Kedves SEniko!

Köszönöm a javaslatot, ez a vers is felkerült az oldalra (a Vasárnapi Ujságban szereplő írásmóddal): Jakab Ödön: A mi harangjaink

Az általad idézett, és a neten máshol is szereplő változatból egy sor kimaradt: a 4. versszakban, a "Ha már a halottat sírnak kell adni," sor után a "Adják úgy a sírnak, a hogy adjuk azt mi," szerepel az eredeti műben.

SEniko2014. május 14. 18:51

Köszönöm, hogy a Jakab Ödön vers felkerült az oldalra, szeretném javasolni az alábbi versét is felkerülésre:

Jakab Ödön: A mi harangjaink

Szegény az én falum, hol a bölcsőm rengett,
Nemigen találni annál szegényebbet.
De ha egyebekben el is van maradva
Van is olyan két öreg gyönyörű harangja,
Hogy azt már akárhol
Megirigyelhetnék az én falucskámtól.

Aki még az én kis falumba nem lakott,
Nem is tudja, hogy mik a szent vasárnapok.
Hiszen a vasárnap kedves másfelé is,
De nem olyan színes, nem olyan kedves mégis,
Hiányzik hozzá a mi két harangunk édes muzsikája.

Azok a harangok mihelyt megszólalnak,
Vége van ott minden hétköznapi bajnak.
Megszépül a falu nyüzsgő tarka néptől,
Virit a sok lánytól, bokrétás legénytől.
S az utcán végig rezedaillatok fuvallata érzik.

Hát még aztán, mikor temetés van nálunk,
Azt tegyék meg mások, amit mi csinálunk.
Ha már a halottat sírnak kell adni,
Olyan harangszóval, olyan édes-bússal, lágyan altatóval.

Óh, az a két harang minden ott a népnek,
Éltető gyámola sok közös érzésnek.
Csüggedésben remény, vigasz a bánatban,
Riasztó hírnök, ha vész közeleg váratlan.
Hogyne szeretnék hát a jó Istennek ez áldott ajándék át.

Míg boldog gyermekkor mosolygott felettem,
Azt a két harangot én is be szerettem.
Lágy zengésükhöz be sokszor merengék el,
Be sokat hintáztam karjuk kötelével.
Vagy néztem a távol kéklő hegyeket a torony ablakából.

S bár tőlük az élet immár rég elhajtott,
Régi szeretettel csüngök most is rajtok.
Most is csak azt vallom, most is úgy találom,
Több olyan két harang nincsen a világon.
Lehetnek nagyobbak, de olyan szép hangjuk nem lehet azoknak.

Mehetek én a föld bármely szegletébe,
Messze tartományok idegen helyére,
Nagy tengerek, bércek zárhatják el tőlem,
Az én kis falumat, az én szülőföldem.
Mégis minden ponton mindig hallom, mikor harangoznak otthon.

Eternus2014. május 5. 21:03

Kedves SEniko!

Köszönöm a javaslatot, a vers felkerült az oldalra (a Vasárnapi Ujságban szereplő írásmóddal): Jakab Ödön: Rokkant lovak

SEniko2014. május 5. 14:07

Szülőfalum szülötte Jakab Ödön versét szeretném javasolni "felkerülésre":
Jakab Ödön: Rokkant lovak

Lassan döcög a szemetes szekér,
Előtte két ló: egy pej s egy fehér,
Az egyik béna lábára beteg,
A másik hátán régi, mély sebek.

Látni rajtok, hogy igába fogott,
Elnyűtt testöknek nehéz a robot,
Fáj a nagy terű, fáj a durva hám,
De valami még jobban fáj talán!

Mindkettő búsan hajtja le fejét,
Fásultan tűrve sorsuk szégyenét.
Míg gondolatjuk messze kóborol
Tarka emlékek földjén valahol.

Hej, milyen másként festett az a múlt!
Szabad róna, mely végtelenbe nyőlt,
Szép, buja rétek, hűs akácliget,
Izzó verőfény, délibábvizek!

Aztán virradtak rá még szebb napok:
Huszárcsapat és szédítő galopp,
Trombitazengés, csaták mámora,
Miket feledni nem lehet soha!

S míg így tűnődnek, gépkocsitülök
Éles sikolya csapja meg fülök,
Mintha csak ismét ott künn szólana
Rohamra hívó trombiták szava!

Hurrá!... Száguldni szeretnének ők!
De ott vannak már a kapu előtt,
Hol kosarakban rengeteg szemét
Várakozik, hogy szekérre vegyék.

Csak álljatok meg, szegény, jó lovak!
Hagyjátok el a fényes álmokat,
S ne búsuljatok, nézzetek reánk:
Mi sem vagyunk ám, kik egykor valánk!

Mi is tudjuk, hogy mi a csatatér,
Nekünk is termett egykor ott babér,
Most pedig szürkén, gyáván poshadunk,
S idegen járom sebzi a nyakunk!

A ti sorsotok mégsem oly gonosz,
Mert titeket csak egy kéz ostoroz,
De rajtunk, kiket ég, föld elhagyott,
A fél világ bősz ostora sajog!

A ti sebetek immár behegedt,
De a mieink vérző, nyílt sebek,
S csak a jó Isten tudja egymaga:
Begyógyulnak még egyszer valaha!

(Forrás: Vasárnapi Ujság 67. évf. 3. sz. /1920.febr.8./ - epa.oszk)

Eternus2014. május 1. 21:25

Kedves menyerkirsztina!

Köszönöm az új javaslataidat, a versek felkerültek:
Reményik Sándor: Két mozdulat
Reményik Sándor: Csendes csodák

menyerkrisztina2014. május 1. 16:45

Szeretettel!
Még ajánlanám Reményik Sándortól: Két mozdulat, Csendes csodák.:)

Eternus2014. május 1. 12:52

Kedves menyerkirsztina!

Köszönöm a javaslatot, a vers felkerült az oldalra.

menyerkrisztina2014. május 1. 10:18

Szeretném javasolni Dsida Jenőtől a Vallomás című verset.

Eternus2014. április 30. 06:57

Kedves nemethgyozo!

Nagy László versei még nem szabadon utánközölhetőek, ezért szerzői jogi okokból sajnos nem tudjuk megjeleníteni őket az oldalon.