| 1. vers Kedves, nézd! A sáppadó lomb
Sorra mind alá-pereg...
Elsárgultak a mezők, mint
A haldokló emberek.
De ne félj a hervadástól,
Mosolyogva nézd velem;
Nézhetjük, mert szívünk mélyén
Nem hervad a szerelem!
Lelkem könnyű és derűlt, bár
Mindent hullni, halni lát;
Temetőben játszó gyermek
Igy ugrál a síron át.
Ősz van most s nekem tavasz nyit
A kipusztult föld felett...
Mosolyodban minden percben
Visszatér a kikelet!... |
