Versek a művészetről
Arcom vonásit ez ábrázolatban
Szemed, hiszem, hogy híven fölleli.
Nem élek én tovább,
Csupán addig élek,
Amíg a szívemből
Felfakad az ének;
Amíg a lelkemet
Sírhatom a dalba,
Amíg lángra gerjeszt
Ihletés hatalma...
Egy rossz költő mily megindító
Egy rossz költő mily megindító. Már évekig
nem beszéltek felőle, azután lassan elfelejtették.
Megkopva és őszen bandukol most, szakadozott
kabátja gombja fityeg, s kiadatlan verseit fütyörészi
a téli szélnek. Mennyi gőg és erő. Az arcán
gyűlölet, irigység, mely messziről valami éteri
bánatnak látszik. Mellette a híresek,
kiket fizetett cikkek magasztalnak és ünnepelnek a vad...
Mi a tűzhely rideg háznak,
Mi a fészek kis madárnak,
Mi a harmat szomju gyepre,
Mi a balzsam égő sebre;
Mi a lámpa sötét éjben,
Mi az árnyék forró délben...
Úgy szeretem én mind e verseket,
Úgy ápolom, hisz gyermekeim ők,
Mind e nagy vágy ágyában született,
Mély vágyban, amely nem lelt földi nőt.
Fiatal lány volt, ám ölébe ejtett
Szemmel már úgy ült, mint dús terhü nő,
Ki révedezve sejti már a rejtett
Jövőt, mely szíve alján csendbe nő,
Maga körül minden zajt elfelejtett,
Lesiklott róla Gond, Tér és Idő
Körötte durva, lármás utasok
Tolongtak, s ő csak ült és olvasott.
Egy Nimfa dicséri Keményt, Ekho felel reája
Mulatozol Nimfa a nyirkos ereszben,
S lantod ékességét nem is veszed eszben,
Olly érzékeny szivvel áldozol Keménynek,
Ez illendő zsoldja a jótéteménynek!
Te kértél, s kedvedet tölteni fő gondom,
Azért verseidről mit tartok, megmondom:
Látok elmét, tüzet, s ékes magyarságot,
De szeretnék látni több ártatlanságot.
Figyeljetek, derék história!
"Halljuk! Tovább! Na s aztán!" A minap
Szent elragadtatás tüzével egy
Költő merészen mászta Helikon
Bércét, örök életű hírkoszorút
Füzendő fürtibe a fénytetőn.
Bűvölőn hangzik dalod, óh barátom
Petrics, és e szű öröm-érzeteknek
Tengerében leng, s feledem keservem,
Hogyha te zengesz.
Szinésszé lettem. Megkapám
Az első szerepet,
S a színpadon először is
Nevetnem kelletett.
Az idő szárnyon jár,
Soha semmit nem vár,
És foly, mint erős folyás...
Múzsa segíts! segíts!
Jaj, de kihez, s ki szóll?
Engemet egy se tud,
élek-e, vagy halok.
Papirosan ugró rendek koholóji,
Addig nem lehettek nemzet tanítóji,
Miglen egy vagy más láb nyűgözvén versetek,
Fülnek tetsző hangtól üres éneketek.