Munkáról szóló versek
A nap leszáll, és szőlőhegyed ormát
Aranyozza az alkony, Istenem.
Munkásaidat látom fenn mozogni,
Apró bogárkák, serény hangya-népek,
Ki kapál, ki vesszőt metsz, ki szüretel.
Füstös gyárkémények árnyékából jönnek,
kiszikkadt göröngyű szomorú mezőkről,
rongyosság kíséri életükön végig,
nyavalya és éhség sorvasztja a testük,
de szemükben izzik jobb jövő tudása
s lázadás a sorsuk rossz gazdái ellen.
Emberhangyák nyüzsögnek szerte.
Aratnak hajnal óta már.
Aranyszedőknek szőnyegére
Tengersok kincset szór a nyár.
- Ma ünnepet ül a határ.
Kontárnak szidta egy kontár a mestert,
Mit az utóbbi (kár volt) megneheztelt.
Csak akkor látod őt, ha szürke éjjel
száguld tovább gőzvasút veled,
s a hajnal mérgező lehelletével
leng tejszinűn az alvó táj felett.
Meg lehet esmérni kit-kit munkájáról,
Mint a sast körméről, s a tehént vajáról.
A munkás méhecskék egykor mézt csináltak,
Melyen a rest herék soká disputáltak.
Rab szerecsen véres veríték-gyümölcse,
Melyet, hogy ládájit arannyal megtöltse,
Fösvény Anglus elküld messze nemzeteknek,
Nádméz! mennyi kincsét olvasztod ezeknek.
Zümmög a méh, döng a légy
Tercsi lelkem, hova mégy?
- Kenderföldre dolgozni,
Kendert nyűni, szaggatni,
Kendert adom a tónak,
Tó után a tilónak,
Tiló nekem majd szöszt ád,
Szöszt meg adom rokkának...
Mint egyszer, -
haragudjon, avagy
nevessen az ég:
vidáman fütyörészni,
mogyorópálcával
csapdosni a bokrok leveleit
s napszállat után
hanyatt feküdni a forró füvön...
Készen vagy már kotsis - oh de ti tselédek!
Kiket mint hű gazda iparodva véddek,
Szorgossak legyetek minden dolgotokban...
A juhásznak furulyája
Búsan szól,
Bús dalt tanult erdőben a
Madártól.
Egész világ künn a szabadban,
A város csöndes, néptelen;
Sötét lebujban, egy sarokban
Ülök görnyedten idebenn.
Nini, ez a három kis lány
fejét mire adta!
Seprőt fogott mind a három,
a kis eszemadta!
Szépen száll a szegénység,
szállhat könnyű szívvel,
kit más táji könnyű sor,
kit betegség hí el.