Munkáról szóló versek
Kontárnak szidta egy kontár a mestert,
Mit az utóbbi (kár volt) megneheztelt.
Cseng a kasza, peng a sarló,
Nyomán fel-felsír a tarló,
Menekül a fürjmadár.
Tavaszszal elveti a gazda a magot,
És ha a jó Isten szép időket adott,
Megnő majd a vetés, meg is sárgul nyárra,
Péter-Pálkor meg is érik a kaszára...
Három kis lány mit gondola,
Mikor hazulról elindula?
Rab szerecsen véres veríték-gyümölcse,
Melyet, hogy ládájit arannyal megtöltse,
Fösvény Anglus elküld messze nemzeteknek,
Nádméz! mennyi kincsét olvasztod ezeknek.
Nagyot kacag tavaszkor a Föld,
Ha kitelelt, földetlen gazdák,
Gazdagok gazdái, magyarok,
Ekéiket beleakasztják.
Din-don, din-don, din-don, din-don;
cseng a pöröly, kalapács;
Dan-dén, dan-dén, dan-dén, dan-dén:
én vagyok a kis kovács.
Nini, ez a három kis lány
fejét mire adta!
Seprőt fogott mind a három,
a kis eszemadta!
Zümmög a méh, döng a légy
Tercsi lelkem, hova mégy?
- Kenderföldre dolgozni,
Kendert nyűni, szaggatni,
Kendert adom a tónak,
Tó után a tilónak,
Tiló nekem majd szöszt ád,
Szöszt meg adom rokkának...
Szépen száll a szegénység,
szállhat könnyű szívvel,
kit más táji könnyű sor,
kit betegség hí el.
A juhásznak furulyája
Búsan szól,
Bús dalt tanult erdőben a
Madártól.
Amióta Évike a szobalány,
Hej, huj, szobalány!
Nincsen tükör a szobámnak falán,
Hej, huj, a falán.
A ki tehetségét idegen földekre pazarlá,
Méltóságra mehet, nyerhet aranyt, hireket.
Varrogat, varrogat
A kis Anna -
Áldja meg az isten,
A jók atyja!