Munkáról szóló versek
Mit nevettek? - mit csúfoltok? -
hisz' főszakács vagyok én:
Hónom alatt főzőkanál,
előttem meg a kötény.
Zúg, ha őröl, zúg a malom.
Oda viszem a búzámat.
Hála Isten, van víz elég,
Jól forog a malomkerék.
Az útszélen van egy kovács,
a kenyere a patkolás.
Csak patkol este-nappal,
mindig levett kalappal.
Ó, mondjátok meg, hol van a helyem?
Én kerestem, de sehol nem lelem.
Az ég s a föld közt lengve lebegek,
mint krízis óráján a betegek.
Amikor elzakatolt feletted az űzős napi robot,
gondolsz-e rá, ki volt az,
aki a fáradtság után izmodba új erőt lopott?
Munkára fel, versenyre fel,
Magyarhon ifjai!
A mit ma végezhettek el,
Kár elhalasztani.
'Honnan, honnan, fáradt öreg?
Vállad nehéz ásót emel;
Mely fényes lőn a munka közt
De törve csorba élivel.'...
A Múzsa jön. Enyelgve súgja:
Jövel szent berkeimbe, várlak.
Repülnék s ez a durva gép, ah!
Legyötri lelkemről a szárnyat.
Most senki...
Gyüjtőkamrája egy tömeg izomnak,
Melyet nehéz, kínos igára fognak.
Némán mozgó, hideg, holt gépezet,
Mit más keze irányít és vezet -
Hogy ember is, csak sóhaja
Jelenti.
Mikor leszáll a szent homály,
És villognak a piczi fák:
Titokzatos, mély áhítatban
Elnémul a zajos világ.
Király akartam lenni,
Nem lett belőle semmi.
Ért balszerencse számos
És lettem csak napszámos,
Csak napszámos.
Még iskolás fiú korában
Mátyás egy könyvvel tarsolyában,
A háztól elszökött,
Suhancnak öltözött.
Fel dalra, társak! zengje ajkunk
A munka bús, de szent dalát
Mi dolgozunk, nagy hasznot hajtunk,
De hol a kéz, mely díjat ád?
Dolgos népet, ha látsz a réten,
Köszöntsed őt, köszöntsed szépen.
Bár ócska, foltos a ruhája,
Kincseket ér az ő munkája,
Becsüld a népet!
Alig virrad, a szürke, rongyos tábor
Ott áll már megszokott helyén
És meg nem válik a gyár kapujától,
Míg veszve nincs minden remény.
Hideg a tél, hótól fehér -
És nincs kenyér!... És nincs kenyér!...