Tempora mutantur
Ismertem én egy szép kis lányt,
Dala hangzott útcza hosszat,
Víg volt, mint a madár, amely
Ágról-ágra ugrándozhat.
Ámde egyszer - titkon esett -
Elvitték őt messze, messze,
Még anyja se találta meg,
Pedig, szegény, úgy kereste!
Ettőlfogva jól folyt dolga,
Körülfogták, ünnepelték,
De a leány - csodálatos -
Elvesztette életkedvét:
Szomorú volt... Naphosszakon
Egyre gondolt, mindig egyre,
Azokra a régen letünt
Gyermekkori vig perczekre.
A fénynél, amely körülvette,
Csak bánata volt a nagyobb:
Minek örült, mig szegény volt
S mikor gazdag, mit siratott?
Hozzászólás írásához regisztrálj vagy lépj be!