Versek az időről
Az időről új esztendő alkalmatosságával
Ember álmélkodj az idő mivoltán:
Mennyi esztendő folyamok merűltek
Végtelen tágúlt örökkönvalóság
Tenger ölébe!
A naptár az év himnusza.
Az ünnepeknek ritmusa
dobog a rest időben.
Olyan volt, mint egy drága kisfiú
és sohse lesz más, mint kisfiú, nékem. -
A nők rosszak, az élet iszonyú,
és minden felnőtt ellenségem.
Tömörkény lócáján ülök, üldögélek,
Nézem a Tiszát, mely folyik, mint az élet.
Töltsük Laura! kedveinket;
múlnak napjaink.
Holnap tán már esteinket
fűzik sorsaink.
Olvastam valaha
Tudósok könyvéből,
De csak most hiszem el,
Hogy oly hamar vénül
Az idő.
Ezermester az idő, -
Mindenre kiterjed gondja;
Sürög-forog, tesz és vesz,
Mintha csak száz keze volna.
Odakint gördülnek a napok,
huszonnégy órájuk nesztelen abroncsán
gurulnak szüntelenül;
az imént még hunyorgó csillagok néztek be ablakomon,
most a nap küldi zárt redők résein kegyetlen nyilait,
de már közeleg halkan az alkony.
A sik mezző térje már mélj tsendességben
Kezd merülni mint egy esti édességben.
Az egész Természet halgatván hatalmas
Jó nyugodalmában mint egy diadalmas,
A' bő tejü Tehén bőgve haza mégyen,
Hogy hiv Gazdájának elég hasznot tégyen.
Nem esztendők hozzák az időt!
Megagg az ember, mint a nyár,
Meleg szívvel, forró kebellel,
Ha az idők viharja jár.
Ha én lehetnék az idő,
De jó is lenne néked!
Én téged, szépséges szivem,
Szépséged teljességiben
Jaj, hogy megőrzenélek!
Lovas volt minden nemzetségem,
S már öklömnyi koromba' engem,
Mert velem mindig vágtatott a ló,
Ügy hívtak: a kis "Gyifakó".
Porszem volt, egy kis kvarc, mely könnyü lévén
Belovagolt egy sugárkévén,
S hogy, hogynem, addig hancuzott az űrbe',
Mig belehullt az óraműbe,
S a vén klepsidra, mindazóta
Meggabalyodott bolond óra...