 | Fazekas Mihályköltő, a Lúdas Matyi szerzője |
A földbenyelte Kondé
Dézsmálta jó boromból
Van még vagy egy csebernyi.
De héj! kevés a hordóm,
Ezt is ki kén ürítnünk.
Ha te is, valódi jó bor,
Szikrádzol a pohárba,
Te is, kacsongató szem...
Még gyertyám el nem óltottam...
Még gyertyám el nem óltottam,
Tisztát akarván venni,
Mantlizsákom felbontottam,
S mellém találám tenni.
Csokonai Vitéz Mihály halálára
Él-é a síron túl vagy nem az emberi lélek?
Ezt a kérdések kérdését a mi Vitézünk
Fejtegeté; de mivel nem akadt nyitjára elölről,
Túlnanról akará még megvizsgálni. Azonnal
Kettényílt az örök titok kárpitja előtte...
Ama nemzetek vérében
Úszkált világ zsivánnya,
Felpöffedt kevélységében
Nézd el! még azt kivánja:
Hogy harambasaságának
Az a jutalma lenne,
Hogy egy Homérus lantjának
Ezüst húrján pengene.
Óh kellemesség és kegyek asszonyi,
Kik a halandók napjait, a kemény
Történeteknek ellenére,
Melyeket öblöget a szerencse
Óh, meddig kell még a nyers szél
Dérdúrságát szenvednünk!
Engedd már óh makrancos tél,
Zúzos lárvád elvetnünk!
Ama diós tanyából
Egy kis vidor leányka
A vízre vólt, s edénnye
A kútba visszacuppant.
Már a tarka mezők illatos asszonya
Udvarlásra magát nem piperézheti,
Minden cifra virágit
A nap szűze leszaggatá.
Veled való múlatásom
Táplálta életemet,
Tőled való elválásom
Sietteti végemet.
Ifjú tolla Ámor nyilának,
Serdűlő bajusz! idvez légy!
Sok szerelmes csókok párjának
Felibe prémkoszorút tégy;
Míg a finnyás nyári lepkéket
Torzos tarlód el nem inti,
Vagy míg a göndör szőröcskéket
A tél dérrel be nem hinti.
A hatalmas szerelemnek
Királynéja ihol jő,
Vagy talán az én szivemnek
Vívója az? ő az, ő!
A kelletekorán jött csendes esőhöz
Óh hozott Isten gyönyörű esőcske!
Héj be jókor jössz, ihol a reménység
Már is elkezdett vala csüggedezni
Gyenge hitünkben.
Függetlenségében lél a bölcs nagyságot,
S neveti az arany jármos uraságot;
Ő a természetet szabadon vizsgálja,
A képzelt jót, szépet s igazat útálja,
Ő a legnagyobb úr az egész világon,
Felyül ragyog lelke a múlandóságon...
Idvez légy óh lágy szelletnek
Első nyájas párája,
A szendergő természetnek
Felserkentő postája,
Jer, végy bosszút csendességgel
A méreggel tele szeleken,
S hirdess békét víg lengéssel
A megdurvult komor egeken.