Filozófiai versek
Hogy látod szebbnek holdas házfalak
Sejtelmes árnyék-függönyét?
Mikor még tétovák a vonalak,
S az ágas-bogas csipkeszövedék
Meg-meginbolygatva s újrakezdve még
Úgy ing-leng, mint a lomb-csótár a fán,
S a hol dús, hol gyér bojt és rojt alatt
Fölcsillan még a kőfal-osztován...
Mit akarnak a lombok,
mit akarnak a felhők?
Mit akar fent az árnyas
égbolt, e néma ernyő,
hogy eltakarja tőlünk
csillaggal és azúrral,
kék villámnyelveket
öltögető...
Sokszor a villanyt eloltom
és hirtelen felnyitom
s minden úgy áll régi rendben:
a szék, asztal és sifon.
Ott lenn, a víz alatt
Egy másik, mélyebb ég;
S hogy kisímult a tükör:
Ezernyi csillag ég,
Ragyogj, ragyogj,
Te vízalatti ég!
Nem az átlátszó forrásvíz kell nekem.
(Zavaros, sáros és gőzölgő fakadás
gyógyít engem a mama-földből.)...
"Miért, - miért?"... Az örökös "miért"
Szó, gondolatközhely, mely kérdve kérd.
Veszkődik, mint a sajtkukac a sajtba',
Erőlködik, hogy kikaparja
A lét értelmét...
Gyermekek játszadoznak
Déli sugaras utcán,
Belém-belém-ütődnek
S tovább futnak kacagón.
Nyavalyg, miként a húr
Rossz kézben, az életem sorja
S elsodorja
Muzsikáját a Jelen.
Koldusai a Legalábbnak,
Kiket rugdosnak, megaláznak.
Morzsákra éhes béna-gyávák,
A Legalábbot, azt imádják.
A porba vegyül könnyünk, vérünk.
Jajunk a végtelen felissza,
Mi nem jövünk ide vissza.
Ki tudja megmérni a szőlőknek borát?
Vagy ki láthat a végbe, tüskön, bokron át?
Vagy egy nagy mű, - vagy egy nagy szenvedély.
Vagy égő nyár, - vagy gyémántfényű tél.
Valaki szappanbuborékot fúj,
Mindegy most, hogy Isten, vagy kisgyerek,
Világokat kelt életre a száj,
Mely szappanbuborékot ereget.