Vallás- és egyházkritikai versek
Veszett bikát amott láss a mezőben:
Ragadja a szörnyű harag.
Földet tipor, bömbölve rugdalódzik,
S mindent döfő szarvára fűz.
Elázott szemmel s szánakozva nézem én
Az esztelenség vakmerő bolondjait,
Akik, magoknak tetszvén, a megtévedés
Egyik széléről a másikra térnek el;
S kevélyen néznek vissza már az elhagyott
Ösvényre, melyen a vakhit vasláncokon
Kötözve tartja vért könyvező foglyait.
Majd ha kifárad az éj s hazug álmok papjai szűnnek
S a kitörő napfény nem terem áltudományt;
Majd ha kihull a kard az erőszak durva kezéből
S a szent béke korát nem cudarítja gyilok;
Majd ha baromból s ördögből a népzsaroló dús
S a nyomorú pórnép emberiségre javúl;
Majd ha világosság terjed ki keletre nyugatról...
Pogány vagyok. Nincs bennem semmi
Alázatos, tömjénszagú;
Zsolozsma, zsoltár, istenesdi
Nem ejti lelkemet rabul.
Én véreim, búsak, szegények,
Tudom én azt, hogy kell az ének,
Kell a zsoltár, kell a fohász,
Kell a hit, de ne higyjetek
Soha a papok istenének.
Zsibbadt sokáig olvasatlanul
(Inni, vadászni sokkal könnyebb
Magyar kastélyban), s végül kidobták
Bűnöknek bűnösét: a könyvet.
Ah! nincs a Mahomet-szerü pogányban,
Amelynél szabad a gonosz fekélység,
Oly rutság, minemü ragadt azokra,
Kik Volternek utánna feldühödtek...
Űzik már a fársángot,
Bor, muzsika, tánc, múlatság,
Kedves törődés, fáradság,
Kik hajdan itt múlattatok,
A közhelyről oszoljatok!
Kongatják a harangot:
Űzik már a fársángot!
Az semmi, hogy én meghalok!
Csak ne tudnám, hogy fiam nyomában is kocog a Halál.
Fél szemmel olykor felé néz,
Úgyis tudja, hogy egyszer rátalál.
Különös zarándok állott meg előttem,
Az esti homályban, az alkonyi ködben.
Hosszú haja kuszán omlott a szemébe,
Kínos barázdákkal volt fölszántva képe
És egész alakján valami nagy bánat
Árnyéka borongott, mely szivemre támadt
S a részvét forrását megnyitotta bennem.
Oda lépett hozzám: "Engedj megpihennem!"
Öreg bölcs, mondd csak: Míg mi a halottat,
A szenvedőket telehintjük könnyel:
Az Isten, aki mindnyájunknak atyja,
Mért nézi mindezt jéghideg közönnyel?
- Nem tudom!
Hatodnapon teremte Isten embert,
Mint Mózes első könyve mondja:
Saját képére! s aztán megpihent, mert
A nagy probléma meg volt oldva.
Jahve teremté a Világot,
Egy szavával, mondván: Legyen!
S a nap sütött s forgott a föld, és
Völgyben fű nőtt s a fa a hegyen.