Szerelmes versek
A szerelem, Lidikém, ollyan, mint reggel az árnyék:
Mindég kisebb lesz, s végre kitűnni szokott.
Nyüzsög a boldogság bennem,
a napfény se fér be tőle,
lecsurog szakállam
fonatán a lábaimra.
A rózsa csügged, halványan lehull,
Ha nyári éjek üde harmata
Meg nem szépíti sáppadó szinét.
A múltak májusába
Eljössz-e még velem?
A múltak májusába,
Mely csupa szerelem.
Egész szerelmem annyi volt csak:
Hogy láttalak, szemedbe néztem,
Egy mosolygásod volt csak minden,
De nekem elég volt egészen.
Te kis virág, kit ő tépett le nékem,
Már haldokolsz s leejted szirmodat.
Csókoljuk egymást, együtt pihenünk,
Áltatjuk egymást, hogy egymásra vártunk,
Halvány az ajkunk, könnyes a szemünk,
Sápadt a lángunk.
Útra kelünk. Megyünk az Őszbe,
Vijjogva, sírva, kergetőzve,
Két lankadt szárnyú héja-madár.
Búcsút vett húsz esztendő,
Sok multtá lett már
Ami vala jövendő:
Az idő eljár.
A válás perce oly nehéz,
A kézben nyugszik még a kéz,
A szembe olvad még a szem
Mint mindörökre, végtelen;
S a lélek már csak félig itt,
Félig követi útjait
S jobb része mégis ezalatt
A búcsúzónál itt marad.
Főldiekkel játszó
Égi tűnemény,
Istenségnek látszó
Csalfa, vak Remény!
Lennék én folyóvíz,
Hegyi folyam árja,
Ki darabos utját
Sziklák között járja...