Kerényi Frigyesügyvéd, költő és műfordító |
Te vagy mostan életemnek
Egész láthatára,
Tőled jő az én világom
Éje, napsugára.
Zöld köntösében rózsa áll, mint szerető,
Piros két arcza lángol leple közzül,
Vágyó sohaj fuval lehelletében,
Az esti szél találkozóra jő.
Hölgy kell nekem, pár hű baráti lélek,
S polgárszabadság levegő gyanánt.
Hadd huhogjon a pulyák seregje,
Kik az ismét síkra szállt magyarnak
Az enyészet cziprusán kivűl más
Pályalombot fűzni nem akarnak.
Dicséritek borát Tokajnak,
És Körmöczbánya aranyit:
Beszéljetek már, büszke népek,
Uj napjainkról valamit!
Kis fali órám éjen át
Szünetlenűl ketyeg
Ha elnémúl veréseivel,
Rögtön felébredek.
Kedvesét a téli földbe tették!
Jőnek majd ezer vigasztalással
Kik a vidám dalnokot szerették.
Nyugszik a völgy szenderegve
Est pirul le ormiról -
A torony csengő lakója
Régi hangon szólva-szól.
A lelkes ősz komoly nagyon,
Gondokba sűlyed el -
"Vidúlj apám!" lágy hangon jó
Leánya esdekel.
Sirjában nyugszik nemzetem,
A nagyszerű halott!
Hantjára a népöldöklő
Könnyeznem sem hagyott.
Zajongnak ők és lejtenek,
A kedvmegáldott emberek -
Czikázó hang után!