 | Harsányi Zsoltszületési nevén Harsányi Zoltán Tibor Pál, író, újságíró, műfordító és színigazgató |
Visszajöttem a Tátrából félig-meddig holtan,
Ennélfogva utókúrán tengerparton voltam.
Nem hittem, hogy a tenger most ily unalmas légyen,
Hárman-négyen ácsorogtunk naponta a plédzsen.
Bár régi vicc, de elmesélem.
Eddig nem hallották talán.
A hőse - ah, mily megható ez, -
Szegény világtalan leány.
Miska huszár a szakácsnét
Sej-haj, kerülgette váltig.
Csak egy csókot kunyerált, de
Sej-haj, nem jutott odáig.
Huszárkaszárnya állt a téren,
Ott állt a nagy kaszárnya, kérem,
S ki szembe nézett, láthatott
Két csöpp kis ablakot.
Azt mondtam: "Hogy van, merre jár?"
És ezt gondoltam: "Ó, nagyon szeretlek."
Ő így szólt: "Hát csak lassan megvagyok."
S gondolta: "Hja, engem sokan szeretnek."...
Helén az életét virágüzletben élte át.
Árult azáleát, orchideát, kaméliát.
Egy éjjel álmot látott. Egy tündér azt mondta, hogy:
"Hármat kívánhatsz, jó Helén, s az teljesülni fog."
Helén másnap reggel felébredt
És forró ágyából kilépett.
Be szép fiú, be szép Kárpáthy Zoltán,
Alakja délceg és tartása büszke,
Bátor, merész, okos, hű és figyelmes,
Ily férfiért én elmennék a tűzbe.
Egyszer falun, még nyolc éves koromban.
Kimondhatatlanúl szerelmes voltam.
Elámult szemmel emlékszem reája,
Ő volt, tanítóék kis Sárikája.
Friss didergő hajnal. Már az óra négy.
Pesti szegényasszony, hát te hova mégy?
Megyek a munkába, húzom lábomat,
Megyek lapátolni utcán a havat.
Az ablaknak sötétkék négyszögén
Kettőnk alakja feketén kiválik.
És elnézünk, az asszonyom meg én,
A csillagok félelmes távoláig.
Ó Istenem, be tudnék válogatni,
Az élet mennyit tudna nékem adni!
Magas fővel széjjeltekintenék,
Tüzet aratnék, napfényt hintenék,
Ha férfi lennék.