Vöröss Istvánköltő és műfordító |
Rólatok szóljon e vers, öregasszonyok,
szigorúszemű, nagy csontkeretű
pápaszemes nénék, kik dúsveretű
holmik közt éltek; régi, holt gyerekek
képeit őrzitek s naftalinos nagy
dobozoknak mélyén csipkét s szalagoknak
tengő rongyait; és gyanakvó, kemény
arccal jártok és komoly ruhátok...
A csillagok kigyúlnak az égbolton,
Este van már, ha mondom.
Gyere haza, kis Mariska,
Otthon vár rád Pali, Pista.
Rólad is verset írok, Nénje.
Béla bácsi aztán megnézze!
Láttalak én tegnap hátizsákkal,
Amint a kanálison mentetek által.
Piruljatok el dús fák! Vörhenyes
és bronzos legyen hűs-zöld lombotok!
Nyár, lobbanj lángot, robbanjon heves,
vak viharokat boltos homlokod!
Szeretném, ha Magyarország újra szabad lenne,
S újra magyarok lakhatnának benne.
Menjen ki az a sok idegen, ki eddig földjét lepte,
Ne engedjük, hogy a gyalázat ellepje.
A mi cicánk fekete,
Játszik örömmel megtelve.
A sötétségben csak a szeme villog,
Örömömmel mikor ránézek alig bírok.