Munkáról szóló versek
Király akartam lenni,
Nem lett belőle semmi.
Ért balszerencse számos
És lettem csak napszámos,
Csak napszámos.
Benépesült a délibáb hazája:
Pacsirtaszóra kelő szorgalom
Munkás csoportja izzad szakadásig
A forró fényben, híves hajnalon.
Füstös gyárkémények árnyékából jönnek,
kiszikkadt göröngyű szomorú mezőkről,
rongyosság kíséri életükön végig,
nyavalya és éhség sorvasztja a testük,
de szemükben izzik jobb jövő tudása
s lázadás a sorsuk rossz gazdái ellen.
Ó, mondjátok meg, hol van a helyem?
Én kerestem, de sehol nem lelem.
Az ég s a föld közt lengve lebegek,
mint krízis óráján a betegek.
Emberhangyák nyüzsögnek szerte.
Aratnak hajnal óta már.
Aranyszedőknek szőnyegére
Tengersok kincset szór a nyár.
- Ma ünnepet ül a határ.
Minek panaszkodsz?!
Hogy rosszul bánnak itt veled,
A szidalom a kenyered.
Késő éjjel s a kora hajnalon
Igát vonszolsz, akár a jó barom.
Búg a cséplőgép mélán, csendesen,
Ömlik belőle piros búzaszem.
Hajnalba kezdi s estig meg sem áll,
Mélabús hangján folyton muzsikál,
Óh, milyen szépen muzsikál!
Péter a beczézett, Pál a mostohafi,
Az urfi és diák, ez csizmadiafi,
Diák könyvből egyik bölcsességet tanul,
Másikon sem kopik lábszij hasztalanul
Dolgos népet, ha látsz a réten,
Köszöntsed őt, köszöntsed szépen.
Bár ócska, foltos a ruhája,
Kincseket ér az ő munkája,
Becsüld a népet!
Kis falumon néma csend ül,
De a mezőn kasza csendül.
Otthon csak a beteg maradt,
A többi mind búzát arat.
Sziklát gurítunk fölfelé. Nehéz.
És vissza-visszahull s az éle vág.
Nem baj. Megujra két marokra fogja.
És ostromoljuk a hegyet tovább,
Míg elapad a gát.
Jőjj, szombat csöndje! Lelkeinkre
Áhitat szárnyin szállj alá!
Saruiról a port leverve,
Jöttödet ki ne áldaná?
Nyugasztalónk te! nyájas! enyhe!
Áhitat szárnyin szállj alá!
Nem! nem erre születtem én!
Rágódni a szürke robot még szürkébb ütemén!
Ma a holnap szürke hályogát látni a tegnap tetemén!
Nem, nem erre születtem én!
Én, ki papíroson sokat szántogattam,
Baconi mezőben szántogatok mostan.
Aszfalt helyett járok keskeny barázdában,
Szívem gyönyörködik pacsirta dalában.
Most senki...
Gyüjtőkamrája egy tömeg izomnak,
Melyet nehéz, kínos igára fognak.
Némán mozgó, hideg, holt gépezet,
Mit más keze irányít és vezet -
Hogy ember is, csak sóhaja
Jelenti.