Havas Gyulaköltő, újságíró és kritikus |
Mégis legjobb, ha egyedűl vagyok, igy éji órán
kószálni, várni, tán leszáll valami égi jó rám.
Ég azúrja, őszi napsugarának
sárga selyme, lengedezz!
Vágyaim viharvert csolnakának
üdvözítő tenger ez.
Benne csendes búval ülök
és a messzi part felé repűlök,
arra küldöm énekem.
Csend. Nagyon messze egy hegedű zokog.
Egy csillag leszalad.
A szívem ver. Hallgatom. Egyedül vagyok
a csillagok alatt.
Én ragyogásom fátyollal fedem
s mint fehér gyertya csendes lángja, sáppadt
derűvel mosolygok az életen.
Szép hajnaloknak s alkonyoknak csendjét
lelkemben illatozza még az emlék,
sírtam, nevettem és szerettem nemrég,
e drága földön nyughatatlan vendég.
De rég volt, szent ég!