Szerző

Havas Gyula

költő, újságíró és kritikus

1893. — 1918. szeptember 27.

Szerző figyelése

Vers

A verset eddig 25 alkalommal nézték meg.
Az oldalra felkerült: 2020. március 22.

Megosztás

Címkék

Ehhez a vershez még nem tartozik címke.

Havas Gyula

Póz

Én ragyogásom fátyollal fedem
s mint fehér gyertya csendes lángja, sáppadt
derűvel mosolygok az életen.

Vad karneválja tőlem harsonázhat,
a csend setét vizében fürdetem
fáradt fejem, a zajokkal ziláltat.

Nem tűnődöm az elmúlt éveken,
nem nézek ki a messzi éjszakába,
nem zeng a végtelenbe énekem.

Éltem hagy égjen mélyűlten magába
s önfényétől, a bústól részegűljön
a szomorú unalom mámorába.

Semmi álomnak ellen ne szegűljön,
hallgassa, ha az emberek beszélnek,
közöttük hallgatag mosollyal üljön.

Ha érzi, hogy bent feljajong az ének
s a vágyak szárnya szabadúlni verdes,
lágy vonalát a lányok szép kezének

sokáig nézze és ha néha int egy
közülük, csak szivével súgja: kedves! -
de szóljon így az álarc szeme: mindegy.

Nyugat, 1914 / 13. szám

Hozzászólás írásához regisztrálj vagy lépj be!


Az oldalon sütiket (cookie-kat) használunk egyes funkciók (úgy mint belépés vagy beállítások elmentése) biztosításához, valamint biztonsági okokból. Harmadik féltől származó sütiket használunk a megjelenő reklámok személyre szabása és statisztikai adatok gyűjtése érdekében. A sütikről részletes tájékoztató olvasható adatvédelmi tájékoztatónkban. A süti beállításokat lehetőség van személyre szabni ezen az oldalon vagy az "Elfogadom" gombra kattintva hozzájárulhatsz az összes süti használatához.Elfogadom