Szerző

Havas Gyula

költő, újságíró és kritikus

1893. — 1918. szeptember 27.

Szerző figyelése

Vers

A verset eddig 58 alkalommal nézték meg.
Az oldalra felkerült: 2021. május 14.

Megosztás

Címkék

Havas Gyula

Elégia

De nekiszaladtam,
Jaj, de messze hagytam
Az anyámat, apámat.
Nagy fények remegnek,
Szépséges szemeknek
Éje alig ad árnyat,
Szomorú szivembe
Út már nem viszen be,
Elhagyott már a bánat.

Nagy tenger szigetje
Nagy-messze kivetve
Nagy-egyedül ragyogva,
Irigyen nevetve
Álmatag egekbe,
Parti, szép távolokba,
Gőgös örök-éjjel
Vérehúlló kéjjel
Mered a csillagokba.

Tűnődés vagy álom
Életen, halálon,
Ritmusa a világnak,
Vágy tájakra, nőre:
Bús tornyoknak őre,
Néha-néha kiállnak,
Szépszavú zengéssel
Ködbe, messze, éjjel
Kósza verset kiáltnak.

Jaj, a messze partig
Meghalkúlva hallik
Megkopva az avúlt szó.
Igazságuk állják
Messze parti lámpák:
Mécsvilágok a múltból.
Monoton meséjük
Sír ködöt köréjük:
Jaj, aki nem tanúlt jól!

Hová lett a fátyol,
Mit csinált-virágból
Ezer boggal kötöttünk
Rozsdáló aranyba?
Ó, anyám, Aranka
Már el sem kell köszönnünk.
Csak állnak a lámpák,
Fejüket csóválják.
Nő a tenger közöttünk.

Szélvésszel szaladtam,
Jaj, nagy-messze hagytam
Az anyámat, apámat.
Nagy fények befednek,
Szépséges szemednek
Éje már nem ad árnyat.
Szomorú szivembe
Út már nem viszen be,
Elhagyott már a bánat
Elhagyott már a bánat.

Nyugat, 1914 / 4. szám

Hozzászólás írásához regisztrálj vagy lépj be!


Az oldalon sütiket (cookie-kat) használunk egyes funkciók (úgy mint belépés vagy beállítások elmentése) biztosításához, valamint biztonsági okokból. Harmadik féltől származó sütiket használunk a megjelenő reklámok személyre szabása és statisztikai adatok gyűjtése érdekében. A sütikről részletes tájékoztató olvasható adatvédelmi tájékoztatónkban. A süti beállításokat lehetőség van személyre szabni ezen az oldalon vagy az "Elfogadom" gombra kattintva hozzájárulhatsz az összes süti használatához.Elfogadom