Versek a vágyakozásról
Dalok, mik éjszakáknak bús méhében fakadtak,
Szavak, miket a lélek tűzzel vet ki magából,
Mint hév izlandi krater, csillogva tél havától:
Ez az, mit lelkem adhat.
Piruljatok el dús fák! Vörhenyes
és bronzos legyen hűs-zöld lombotok!
Nyár, lobbanj lángot, robbanjon heves,
vak viharokat boltos homlokod!
A vágyaim: smaragd s rubinkupék,
Kín-sineken futnak hozzád: te szép.
Ismertem én ifjú koromban
Egy fát, éltemnek kertiben,
Gyönyör között és bánatomban
Enyhet találék hűsiben,
S mint fészkihez a kis madár,
Reá e szív pihenni jár.
A szél ha hűvös éjszakákon
Lehűti mámoros fejem,
A te hideg, utolsó csókod,
Az jut eszembe én nekem.
Nincsen máshol csak Pápán van, Pápán, a'
Szent természettől remekelt Diána;
Szűz királynak, 's kis istennek
Kell ismérni már ezt ennek-
Utána.
Adás, igéret, tilalom,
Parancsolat avagy alázat,
Ki leszel, mikor újra látlak?
Szined elé hadd készülhessek.
Ha szárnyam lenne s el nem égne,
Mérföldeket szállanék.
Míg el nem érnék Nap szívébe,
Addig meg se állanék.
Ne gondolj mással, csak engem szeress,
Nevess ki mást, de engemet szeress,
Hogy én szeretlek-e, azt ne keresd,
Itt van urad s parancsolód: szeresd!
Szeress, szeress,
Csakis engem szeress.
A napok telnek, telnek.
Homályos, ködös hajnalok kelnek.
Napokon át szitál a hó.
A város zaja tompa elhaló,
Fénytelen, szürke délután
A villanyrudak dróthálózatán
Fáradt madarak ülnek csapatostul,
Szárnyuk lecsügged... egy se mozdul...
Ha vivó kardok villám erején
Uralkodva, a győzelem enyém,
Ha prüszkölő ló ringó derekán
Száguldok, hosszan, fürge nyúl után.
Úgy szeretem az asszonyt és a lányt,
Ha karcsu, könnyü és nyulánk,
Szeméből nem csapkod a láng.
Szép szűz! mikor szivem deli
Pompájú képed' képzeli,
Dobog akkor, 's kis gunyhója'
Falát frisebben koczolja.
Rebbenő szemmel
ülök a fényben,
rózsafa ugrik
át a sövényen,
ugrik a fény is,
gyűlik a felleg,
surran a villám,
s már feleselget...