Társadalommal kapcsolatos versek
Lehet a szamár a
Juhász szeme fénye,
Lehet a kutyának
Hűség az erénye.
Kik szirtes országúton,
Rázó viharban,
Előhaladtanak:
Az elszánt férfiak,
Most mellék-útakon,
Csüggedve, tört-szívvel bolyonganak.
Lelkemben a magyar fa
Lombjai esnek, hullnak:
Lombosan, virágosan,
Így kell, hogy elpusztuljak.
Ha van Isten, ne könyörüljön rajta:
Veréshez szokott fajta,
Cigány - népek langy szivű sihederje,
Verje csak, verje, verje.
Sohse hull le a vörös csillag:
Nap, Hold, Vénusz lehullott régen
S ő dölyföl a keleti égen.
Ha egyszer minden láthatóvá lenne,
Ha filmre vetődnék minden titok,
Minden, mi huszonnégy óra alatt
Egy ember lelkén általkavarog:
A tisztátlanság minden ördöge...
Jelvények és formaruhák
között szédül az életünk.
A tavaszi delek puhák,
Jelvények és formaruhák -
sétálva is menetelünk.
Süvölt a zivatar
A felhős ég alatt;
A tél iker fia,
Eső és hó szakad.
Zúgó fenyves szögletében,
Biztos zsúpfedél alatt,
Pórkunyhóba elvonulva -
Néztem a villámokat.
Hát csakugyan nem igaz: hogy az ollyan cifra virágnak,
Mellyet ezer közzűl a természet, kijegyezvén
Teljesnek remekelt, sohasem várhatni gyümölcsét!
Azt álmodtam, hogy mind kihalt a földről
Az ember és a föld csak élt tovább.
Rendjelekrül, szalagokrul,
Szólnak bár a hirlapok,
Hogy yan az: hogy a neveztek
Közt helyt én nem foglalok?
Az újságlapok
Fennen hirdetik,
S mi jámborok
Csak elhisszük nekik.
Sok gyomor és kevés kenyér:
Ez az élet nem sokat ér.
Egymást falják az emberek,
Bocsánat, hogy élni merek!
Gyáva kakasként fut az ellen,
Dúlt bóbitájú, nyomorult,
Fellegvárába beszorult,
Szemétdombjára beszorult.
Mi várhatunk; Tyukodi pajtás.