Társadalommal kapcsolatos versek
Haldokló, őszi alkonyon
Velem vannak testvéreim:
A tétlen csönd, a nyugalom.
Napfényben égnek a fehér falak,
S mégis jeges, halottas, téli gyász van
az elhagyott, magányos úriházban.
Kikerüli az utas hallgatag.
Üres a tarisznyád, bujdosó pajtásom.
Az enyém is úgy van. Kacagjunk egymáson.
Hány ősi sarj örűl az ősi jognak!
Örűl, ha fénylik régi címere,
Mit hű előd a harcmezőn nyere,
Eltürve sulyját a haragnapoknak.
Nem a Tisza partján fekszik ez a csárda,
Benne halavány sör, nem piros bor járja,
A nagy asztal mellett sváb legények ülnek,
Egy verklis valami
Nótát köszörülget.
Csak még egyet szeretnék.
Mert már sokat megláttam:
Utálni s nem törődni
Szeretném látni már magamat.
Szép a felduzzadt Ares táborában
Dicső nagy tettek által fényleni;
Az érc phalanxot béfeszíteni,
S ha kell, lerogyni a vérengző csatában.
A sztrájk ma már az élet sója,
Baranyi a megmondhatója,
Míly üdvös és míly jó a sztrájk...
Év siratója, fáradt őszi hónap,
ki holt levelek gyöngéd takaróját
teríted, hogy a gyökeret megóják
s majd épen adják át a folytatónak...
Vivát: technika! felhőkbe nyúló
húszemeletes bérkaszárnya!
Acélba öltözött, Mars felé repülő,
berregő motorú Ikarus-szárnya!
Elmennék én katonának,
Csak kötéllel ne fognának.
Ugyan kinek volna kedve
Gyöngyélethez erőltetve?
Tarolt mezőn bogáncsok,
Száraz, kemény füvek
- Mögöttük őszi kék ég -
Inognak, lengenek.
Együtt mentek a csatába;
Egyik drága revolverrel,
Ezer forintos paripán;
Másik kaszával kezében
S lábán egy talpalás csizma.
Taszítsatok el, üldözzetek el,
Fegyvertek rólam tompán visszahull;
Az élet harczán edzve már erőm,
Támadjon rám a sors bármily vadul.