Falusi élet
Kis falumtól búcsút vettem,
Ismét pesti ember lettem.
Félve mék az utcán végig,
A nagy lárma szinte szédít.
Falusi csönd zenél nekem
Esős napon, mély éjeken.
Nem látogat láz, szenvedély,
De a csönd csak zenél.
Te csendes kis falum,
Kedves szülőhelyem!
Hálául e dalom
Tenéked szentelem.
A tornác fehér a hő napsütéstől,
vasárnap dél van, szeplőtlen az ég.
Az eltikkadt sűrű sövénykerítés
fölött befénylik a kertes vidék.
Van egy falu, - fehérfalú
Templom van a közepében.
Nekem az a kicsiny haza
Legkedvesebb menedékem.
Milyen különös egy falu —
Elnézem hosszan, csöndesen,
S mint egy bús álom, úgy vonul
Egy emlék végig lelkemen.
Falu végén kurta kocsma,
Oda rúg ki a Szamosra,
Meg is látná magát benne,
Ha az éj nem közelegne.
Az erdőbe is elkisér a hang:
A falusi, az egyszerü harang.