Versek a művészetről
Egy Nimfa dicséri Keményt, Ekho felel reája
Mulatozol Nimfa a nyirkos ereszben,
S lantod ékességét nem is veszed eszben,
Olly érzékeny szivvel áldozol Keménynek,
Ez illendő zsoldja a jótéteménynek!
Úgy szeretem én mind e verseket,
Úgy ápolom, hisz gyermekeim ők,
Mind e nagy vágy ágyában született,
Mély vágyban, amely nem lelt földi nőt.
Arcom vonásit ez ábrázolatban
Szemed, hiszem, hogy híven fölleli.
Rontott, mert építni akart, Palladio; benne
Csak rontót látál, vad kora, jó ideig.
A legszebb asszony - bús márványban élve,
A földi szépség istennő csodája,
Derűs habokból fönséggel kiszállva,
Dél napja csókolt egykor fényt fejére.
Hölgyek és urak, ma nem lebben a kárpit,
Láttatni szerelmek csali praktikáit,
Mutatni cseleknek száz tarka fogásit
És balga szíveknek könnyű dobogásit...
Jólesik látni, nagy zsidó, remek
képmásod, íróasztalom fölött:
jólesik nézni terhes fejedet,
amely nyakadnál szinte megtörött.
Nagy történeteket éneklek s olly öreg embert,
A ki kilenczvenszer ért már aratást. Nosza készíts
Calliope laurust, készíts koszorúkat eszemnek,
Mert ha borostyánt most nem fog érdemleni munkám,
Énekeket ezután elmém nem fog soha szűlni.
Bessenyei obojjára,
Horváth réztrombitájára,
Szabó zengő hárfájára,
Mátyási tamburájára,
Főldi érzékeny lantjára,
Kazinczy Orphicájára...
Új kikelet, sok új fecske,
Új piac, sok új müvész,
Új irány és új elvecske,
Új vezér, ki harcra kész.
Schakespeare műveit
Színre minek viszed,
Talán nagyobb hatást csinál
Te balga azt hiszed. --...
Van Budapesten egy úr, ki nagyérdekü kéziratokkal
Tölti fiókjait és gyűjti a szép neveket.
Játszol örömmel, bánattal; játékodon ámúl
A sokaság s tapssal tiszteli szózatidat.
A Fagyvirágok felolvasása után
A Fagyvirágokat felolvasám
Előtted ép, te felsohajtva mondtad:
Meghalnék én is szívesen, ha rám
Költő szerelme szintén ily füzért ad.