 | Ányos Pálteljes nevén Fajszi Ányos Pál István, pálos szerzetes, tanár, a magyar szentimentalizmus költészetének alakja |
Az "Orvosi Oktatások" szerzőjéhez
Melly érzékeny szivvel néz hazánk könyvedre,
Melly vidám szemekkel tekénget nevedre,
Midőn szülöttyének fárodtságát láttya,
Mellyel életágát meghosszabbithattya.
Érkezik már éltem vég szempillantása,
Kitelt lelkem agyag s romlandó szállása;
Megunta zsellérjét! kifogy erejéből...
Egy boldogtalannak panasszai a halavány holdnál
Szomoru csillagzat! melly bus sugárokkal
Játszol a csendessen csergő patakokkal!
Csak te vagy még ébren boldogtalanokkal,
Kiknek szive vérzik s küszködik bajokkal.
Már Febus eljárván feldünk kerekségét,
Éjszaki tengerbe mártya fényességét!
Bágyodt sugarakkal festi a világot,
Mert már kerék sarkán félig áltol hágott.
Hasztalan mászkálsz lábomnál,
Ismerem már szívedet.
Nincs helyed buzgóságomnál,
Mert megszegted hitedet.
Egy Nimfa dicséri Keményt, Ekho felel reája
Mulatozol Nimfa a nyirkos ereszben,
S lantod ékességét nem is veszed eszben,
Olly érzékeny szivvel áldozol Keménynek,
Ez illendő zsoldja a jótéteménynek!
1
Éljen mái társaságunk,
Igaz magyar barátságunk!
Nem bántódik meg igy Isten, sem ember:
Aki pedig ezt irigyli, gazember.
Főgenerál Gróf Nádasdy Ferenc halálakor
1
Hová hanyatlasz, virágzó hazánk?
Hát már nem tud más, csak bu, jönni ránk?
Már könnyü pacsirta tollas magzattyával,
Fiaival nyőstén pintyőke s kannyával,
Kirepült fészkéből! - lebeg a szellőkön,
Élődik szérükön, cseveg a mezőkön:
S még jó barát távol nyög jó baráttyától,
Távol örömitől, távol hazájától!
Elmultak az idők, midőn nyájoskodtunk,
Édes barátságnak karjain mulattunk,
A szomoru telek borongnak egünkön,
Nem futkoz a tréfa nyelvünkön, szivünkön.
Bármelly csekély légyen ezen adományom,
Emlékezz meg rólam kedves Tanitványom,
S mivel erkölcsidet mindétig szerettem,
Egy-két szent sohajtást tégy, kérlek, érettem.
Barátom!
Mivel érdemlettem érzékenységedet,
Hogy érettem bura süllyeszd vig lelkedet...
Csak egy csókot lophatnék le ajakadról,
Vagy egy rózsát gyengén piruló arcádról!
Egek, mit szemlélek napkelet tájáról?
Három koronás fő költözik honnyáról;
Siet Sidóország anyavárosában,
Mondanád sas repül kőszál nyilásában,
Sok tevék követik megterhelt hátokkal,
Izzadnak, fehéről szájuk tajtékokkal.