Éjfél
Az utca fölött a csillagos ég.
(Mily fekete most a mező!)
Messze a korcsmában mulat a nép.
(Mily csöndes fönt a mező!)
A fáradt gázláng sárgásfehér.
Első álmomból felriadtam:
koporsódeszka volt alattam,
gyaluforgácsból volt a párnám...
Emlékszem már: Kiss Olgám vár rám,
most van az újhold felkelőben,
vár a miskolci temetőben,
Avas alján, harangláb mellett,
ily éjszakákon nem pihenhet...
Felriadok a köszörülésre.
Köszörülik a kést, amellyel holnap felboncolnak.
A szívem nem birja a takarót, percekre le kell
hunyni a szemem, didergek. Hol készitették a
vésőt, amellyel a Doktor koponyám kivési?
Szivemhez egy igét
Nincs aki szólana:
S a tenger éjszakán
Velem virasztana.
Tündöklő csillagok,
Lobogva fényletek:
Hajh szívem is lobog
Mint a ti fényetek.
Fülembe cseng egy kábító, komor szó,
csillagtalan, homályos éjidőn.
Agyam szorít, mint egy fehér koporsó,
vérem kavarg habozva, rémítőn.
Éjfélre kondul a harang,
S száll, száll a hang,
Nehézkesen, tompán, borongva,
Imát vagy tán átkot mormolva,
Mintha a világ lelke volna.