Életkép
Az asszonyom pipacsot lát
és füttyent nekem az úton át
s hogy visszafüttyentek, lehajol.
Szomjasan vonúltak inni a fák
lehajtott fejjel a patakokra,
kertekből eresz alá költöztek
rémülten a rózsák és most, hogy...
Már a Maros füzes partjai
közt jön el hozzám most a messzi
vidék! csikók csomós lábakkal
futnak az anyjuk után s így...
Nem aki lomhán és sugártalan jő,
Az agyra gondot és a szívre gyászt hoz,
Nem az a csend borul le néha rám:
Koronás, hermelinpalástos...
Vágtat velem a gyorsvonat,
Törülgetem ablakomat,
S kinézek a pusztaságba,
Az alföldi rónaságba.
Az erdőt járod - cseng az éneked.
Pogány dalodtól lázba ténfereg
S epedve néz reád a részeg erdő.
Vágytól piheg a lomb között a szellő
S a mélázó homályba buja táncot
Keringenek a nimfák és najádok.
Kora reggel óta csöndben heverek én,
balról a diófa, jobbról kiterítve
háborút ujságol a vérszagú ujság.
Keresztülsüt a nap a dió levelén,
erős ere látszik. Öreg fa ez itt, de
kemény hóna alatt meglebben egy új ág.
Kábultan füsttől s éji zajtól
A nedves karikákat néztem,
Miket a pohár talpa rajzol
A márványos, hűs asztalszélen.
Szól a kakukk a Sárhegyen,
Kis lyány a szőlőbe megyen,
Nehéz a hátán a putton,
Mégis úgy siet az úton.
Fák levelén, arany szalmán
Hűs szél suhan finom nesszel.
Szivemre hullt szép hangulat
Megfogott és nem ereszt el.
Az égperem megint megéled,
Hol tegnap elfakult a nap,
S torz testéből a barna éjnek
Hajnal-vércseppek csurganak.
Komoly gyászfátyol leng völgyön-hegyen,
Erdő, mező borongó csatatér...
A léleknek, mely sebzett száz helyen,
Csöndes szobácska most világot ér.
Pompás magyarok, templomból jövet,
Mentek át a Kalota folyón
S a hidat fényben majdnem fölemelte
Az ölelő, júniusi nap.