Szerző

Sántha Károly

evangélikus lelkész, költő és egyházi író

1840. október 22. — 1928. szeptember 7.

Szerző figyelése

Vers

A verset eddig 780 alkalommal nézték meg.
Az oldalra felkerült: 2021. október 25.

Megosztás

Címkék

Ehhez a vershez még nem tartozik címke.

Sántha Károly

Borong az alkony

A nap lement. Borong az alkony,
Fáradt fejem már-már lehajtom
Pihentető álomra csendesen.
S miként a nap hányó sugára
Visszasüt még egyszer a tájra:
A múltba mélyed bágyadó szemem.

Munkáltam, szenvedtem, szerettem,
Úgy suhant el időm felettem,
Mint egy szép tavaszi s szép nyári nap.
Bár utamon megannyi lépten
Ezer szúró tövisre léptem:
Örülök egy-két szál rózsáinak.

Minden keserűt elfelejtek,
Bú-baj miatt könnyet nem ejtek,
Sokat veszíték bár, — nyertem sokat:
Ki rám az égből néz le áldón,
— Még most is érzem, most is áldom, —
Édesanyám te, édes csókodat.

Sok bár, amit az ég reám mért,
Boldogság volt, hogy szép hazámért
Dobogott, lángolt s munkált a szivem.
S kit a bölcsesség keres ittlent,
Meglelte a jóságos Istent
Szerető lelkem s gyermekded hitem.

Most őszöm itt. Borong az alkony,
S hálaimádság kél ez ajkon,
Hitem megtartám s megtartott a hit.
Nem rémít engem már az éjjel,
Mert tele hinted szép reménnyel,
Én Istenem Te, sírom álmait!

Hozzászólás írásához regisztrálj vagy lépj be!