Conradine kedvenc versei
Hallod-e te kis gilice,
Ne rakj fészket út szélire,
Mert az úton sokan járnak,
Téged ottan megtalálnak.
Ha szívem bomlott, bús malom
S várok rémes pozdorja-sorsra:
Jön hirtelen egy nyugalom.
Be nagyra-nőttél,
Be szépre-nőttél bennem,
Én kidacolt, drága szerelmem.
Szájon, mellen, karban, kézben,
Csókban tapadva, átkosan
Elfogyni az ölelésben:
Ezt akarom.
Elloptam egy arcot valahonnan.
Honnan?... Honnan?...
Én már azt nem tudom.
Kezem imára kulcsolom
És Tehozzád fohászkodom
Én Istenem!
Hogy mért csak így:
Ne kérdezzétek;
Én így álmodom,
Én így érzek.
Anyám hangjában szomorúság,
Apám hangjában vad feledés.
Jaj, be kicsiny az élet,
Be kevés, be kevés.
Hegyek s távoli barátok
S távoli nők,
Életem s akarásaim,
Messze-tünők,
Legyetek emlékezéssel hozzám.
Szive: a dal világa,
Szeme: az álmoké,
Minden fájdalma: egyé,
A jósága: soké.
Egyre várlak. Harmatos a gyep,
Nagy fák is várnak büszke terebéllyel.
Nagy és derűs kópéságom
Véletlen, napos mezében
Jobb szerettél volna látni?
Egy arc derűje lelkembe ivódott:
Őserdő fáiba a napsugár.