Utazásról szóló versek
Menton, november, Azur-ország
Nem volt soha kékebb.
Menjünk el innen, integetnek
A rózsaszínű párázatban
Csodálatosabb, azurabb vidékek.
Messze vándorútra
Rég kiköltözém:
Napjaim haladtak,
Nem haladtam én.
Csüggedezve inganak
A kifáradt láb-inak;
Esthomály borong utamra,
Szállnak a fény bájai
Idvezllek, ti béke honja,
Gyászfenyűk magányai!
Vergődtem. Elég. Isten és ember sorsa,
Ne fájj! Csitt, Végtelen! Pihen a morzsa.
Indúl nagy utára az árva diák,
Feszítik agyát karakán ideák;
Jó bor: mibe gondja temetve leend,
Szép lány: kit amúgy magyarúl ölelend.
Sikongnak a meleg szelek
Messze Délen, messze Délen,
Várnak reánk, várnak reánk
Valahol egy tengerszélen.
Ne marasszuk, elmehet,
Amint tetszik, úgy vehet
A faképtől végbúcsút;
Előtte az országút!
Közelg, közelg a gyorsvonat
már itt a láthatáron:
tudod-e merre utazom
ezen a gőzbatáron?
Itália! tudom városaid csodálni,
hol dús sikátoron vidám nép bizsereg.
Lázas az ily szük út, mint testben kék erek,
s nemes, habár hanyag, szennyében is királyi.
Gyere, Gyuri, a térdemre!
Lovagoljunk Debreczenbe!
Czo fel, czoczó, majd lesz abrak,
Mert ha nem mégy, agyon csaplak,
Ne nézz árkot, ne nézz bokort,
Édes lovam, rugd fel a port!
Letéptem síró földi láncom,
Szabad vagyok... Szabad
Fehér hajón, villó hullámon
Ringat az áradat.
Fogj - be kotsis, útam most kell siettetnem;
Aztat hogy lehessen életben érhetnem,
Kiért világ minden hivságit megvetek,
Ha szolgalatjára hívemnek lehetek...
Czicza, czicza, kis cziczám,
Szép a ruhád, igazán;
Hosszú szoknya, csipkés gallér,
Te vagy ám csak a gavallér:
Az ölembe veszlek,
Szép hintóba teszlek...
Megy a gőzös Kanizsára, hegyen-völgyön át,
Jobbra-balra elhagy várost, falut és tanyát;
Nagyot füttyent, lassabban megy, végre meg is áll...