Utazásról szóló versek
Van valakim, aki Minden,
Aki elhagy, aki itthagy:
Páris, Páris, állj elébe,
Térítsd vissza, ha lehet.
Elmennék én innen messze, messze,
Sohse jönnék vissza e vidékre,
Elhagynám a kedvesem örökre...
Jaj csak a szívem meg ne repedne!
1
Távol szeretteimtől,
S tőled, te drága hon!
Vándorlom a világot
Végetlen útakon.
Jöttem a Gangesz partjairól,
Hol álmodoztam déli verőn,
A szívem egy nagy harangvirág
S finom remegések: az erőm.
Csakhogy újra látlak, égnek ezüst tükre,
égnek ezüst tükre, szép csöndes Balaton!
Libakerti Albert sóhaja a déli sark felfedezése alkalmából
Minden szarka farka
Istenbizony tarka,
Kimegyek, kimegyek
Én a déli sarkra.
A gőzvonat távol mezőn süvöltöz,
alatta nyög, sóhajtozik a sín,
szikrás uszálya vágyik le a földhöz
s világít a rét lankás síkjain.
Arany kalásztól duzzadt rónaságon
- Úgy véltem - visz keresztül az utam
Madár trilláz gyümölcstől terhes ágon
S majd megpihenek egy kis faluban.
Testvérem, tegnap este,
Halló! de furcsa volt!
Elindultam a Marsba,
Hopp! hogy zuhant a Hold!
És a vonat fut a puszta sötétben,
Zúgnak alattam a vaskerekek,
Elmenekűl a fasor a vak éjben,
Nyargal utána a partmeredek.
Bércek, tavak, folyók, sinek,
Bámész, új népek, új napok,
Be sietek, be rohanok,
Be szaladok, be sietek.
Hinta, hinta, hintóba,
Jere Marci Brassóba.
Ez aztán a nagy város,
Hétfaluval határos.
Varázsigéül mondom
magamban: "London, London!"
Bűvös szőnyeg, terülj hát,
időn vissza, téren át
hét országon repülj át!
Kúnfajta, nagyszemű legény volt,
Kínzottja sok-sok méla vágynak,
Csordát őrzött és nekivágott
A híres magyar Hortobágynak.