Pásztor Árpád

író, újságíró és műfordító
1877. április 12. (Ungvár, Ukrajna) — 1940. október 26. (Budapest)

Szerző figyelése

Ocsi csornia

Fekete, égő, sugaras szemek,
Maradjatok hát, ne gyötörjetek!
Ne rohanjatok együtt már velem
Rétségeken, messzi földrészeken...
Maradjatok hát, ne gyötörjetek,
Ocsi csornia, - fekete szemek!

Tovább...

00

Egy büszke várkisasszony lovas képéhez

Sólymod vagyok, a kezeden ülök,
Egy pillantásod, és már repülök.
Bár széttárt szárnyam a felhőkbe száll,
Tehozzád füz egy végtelen fonál.

Tovább...

00

A fürdő

Csöppents fürdődbe, mely lágyan tapad
A kád fehér, zománcozott falához,
Nehéz hullásu rózsaolajat.

Tovább...

00

Himnusz Budapesthez

Bambuszházak, ős templomok világa,
Zöld tó, fehér lótusz borúl te rája.
Kék íriszek, agg fák, szent, ó-kövek...
Parányi léptü nők...

Tovább...

Alkony felé

Nem sok, ami időmből hátra van,
Szeress, szeress!
Kezed simítsa lágyan a hajam,
Szelíden, gyöngén, hosszasan.
Nem sok, ami időmből hátra van.

Tovább...

Uj énekek éneke...

Üljetek örömünnepet,
A nagy festő megérkezett,
Ecsetjétől a barackfagalyon
Fehér csipkét csókol a fuvalom.

Tovább...

Hajsza...

Űzöm a dicsőség rohanó szekerét,
Hogy ragadjon örök időkbe.

Tovább...

Versek

Aljas szerelem!
Te gyilkolod meg az önérzetet,
Puha viaszszá rontod az acélt,
Az erős férfit rákényszerited,
Hogy kolduljon egy hüvös mosolyért.

Tovább...

Versek

De kár, hogy most megy el!

Mikor a dunaparti fák
Budáról átfehérlenek,
A gesztenyék s a lila orgonák
Lombján május aranycsókja remeg.

Tovább...

Versek

Ilyenkor, ha nyilnak az orgonavirágok,
Sajnálom elszállott, ifju koromat,
Ilyenkor messzi nyugalomra vágyok,
Hol zsenge kertek mély csöndje fogad.

Tovább...

A rohanó vonat

Most indul a vonat,
Most rabol el tőlem az alkonyat,
A vaskerék úgy csattog a sinen,
Mintha benne hánykódnék a szivem.

Tovább...

Egy elpuhult késő római éneke

Nem félek tőle, csak nem küzdök érte,
Mint őseim... Hisz úgyis megtalál
Az örökhű halál.

Tovább...

Aranykorsó...

Aranykorsó: teli életitallal,
Örömfészek: tele vígsággal, dallal,
Lobogó tűz: színt és sugárzást ontó,
Égi kis kéz: száz köteléket bontó, -
Te vagy! Te vagy! Te vagy!

Tovább...

Hol?

Letéptem egy rózsát,
Mérges tüskéjüt, vörös virágút.
Szivemre tűztem, lelkembe szivtam,
Véremet, könnyemet mind bele sirtam.
Hol az a rózsa?

Tovább...

A Volgán

Letéptem síró földi láncom,
Szabad vagyok... Szabad
Fehér hajón, villó hullámon
Ringat az áradat.

Tovább...

Elfogadom

Az oldalon harmadik féltől származó cookie-kat (sütiket) használunk a megjelenő reklámok személyre szabása és statisztikai adatok gyűjtése érdekében. Az oldal használatával elfogadod a cookie-k alkalmazását. Több információ