Utazásról szóló versek
Megy a gőzös Kanizsára, hegyen-völgyön át,
Jobbra-balra elhagy várost, falut és tanyát;
Nagyot füttyent, lassabban megy, végre meg is áll...
És a vonat fut a puszta sötétben,
Zúgnak alattam a vaskerekek,
Elmenekűl a fasor a vak éjben,
Nyargal utána a partmeredek.
Czicza, czicza, kis cziczám,
Szép a ruhád, igazán;
Hosszú szoknya, csipkés gallér,
Te vagy ám csak a gavallér:
Az ölembe veszlek,
Szép hintóba teszlek...
Fogj - be kotsis, útam most kell siettetnem;
Aztat hogy lehessen életben érhetnem,
Kiért világ minden hivságit megvetek,
Ha szolgalatjára hívemnek lehetek...
Letéptem síró földi láncom,
Szabad vagyok... Szabad
Fehér hajón, villó hullámon
Ringat az áradat.
Gyere, Gyuri, a térdemre!
Lovagoljunk Debreczenbe!
Czo fel, czoczó, majd lesz abrak,
Mert ha nem mégy, agyon csaplak,
Ne nézz árkot, ne nézz bokort,
Édes lovam, rugd fel a port!
Csakhogy újra látlak, égnek ezüst tükre,
égnek ezüst tükre, szép csöndes Balaton!
Itália! tudom városaid csodálni,
hol dús sikátoron vidám nép bizsereg.
Lázas az ily szük út, mint testben kék erek,
s nemes, habár hanyag, szennyében is királyi.
Közelg, közelg a gyorsvonat
már itt a láthatáron:
tudod-e merre utazom
ezen a gőzbatáron?
Ne marasszuk, elmehet,
Amint tetszik, úgy vehet
A faképtől végbúcsút;
Előtte az országút!
Jöttem a Gangesz partjairól,
Hol álmodoztam déli verőn,
A szívem egy nagy harangvirág
S finom remegések: az erőm.
Sikongnak a meleg szelek
Messze Délen, messze Délen,
Várnak reánk, várnak reánk
Valahol egy tengerszélen.
Van valakim, aki Minden,
Aki elhagy, aki itthagy:
Páris, Páris, állj elébe,
Térítsd vissza, ha lehet.
Indúl nagy utára az árva diák,
Feszítik agyát karakán ideák;
Jó bor: mibe gondja temetve leend,
Szép lány: kit amúgy magyarúl ölelend.