Utazásról szóló versek
Hinta, hinta, hintóba,
Jere Marci Brassóba.
Ez aztán a nagy város,
Hétfaluval határos.
Elmennék én innen messze, messze,
Sohse jönnék vissza e vidékre,
Elhagynám a kedvesem örökre...
Jaj csak a szívem meg ne repedne!
Van valakim, aki Minden,
Aki elhagy, aki itthagy:
Páris, Páris, állj elébe,
Térítsd vissza, ha lehet.
Sikongnak a meleg szelek
Messze Délen, messze Délen,
Várnak reánk, várnak reánk
Valahol egy tengerszélen.
Hová, hová, gyerekek?
Én is elmék veletek.
Tiszán túl, Dunán túl,
Még a tengeren is túl.
Menton, november, Azur-ország
Nem volt soha kékebb.
Menjünk el innen, integetnek
A rózsaszínű párázatban
Csodálatosabb, azurabb vidékek.
Északra tartok, ahol deres
Metsző viharok járnak
S éjféli napba néz a népe
A koronátlan wiking királynak.
A gőzvonat távol mezőn süvöltöz,
alatta nyög, sóhajtozik a sín,
szikrás uszálya vágyik le a földhöz
s világít a rét lankás síkjain.
Kúnfajta, nagyszemű legény volt,
Kínzottja sok-sok méla vágynak,
Csordát őrzött és nekivágott
A híres magyar Hortobágynak.
Közelg, közelg a gyorsvonat
már itt a láthatáron:
tudod-e merre utazom
ezen a gőzbatáron?
1
Távol szeretteimtől,
S tőled, te drága hon!
Vándorlom a világot
Végetlen útakon.
Letéptem síró földi láncom,
Szabad vagyok... Szabad
Fehér hajón, villó hullámon
Ringat az áradat.
Gyere, Gyuri, a térdemre!
Lovagoljunk Debreczenbe!
Czo fel, czoczó, majd lesz abrak,
Mert ha nem mégy, agyon csaplak,
Ne nézz árkot, ne nézz bokort,
Édes lovam, rugd fel a port!
Arany kalásztól duzzadt rónaságon
- Úgy véltem - visz keresztül az utam
Madár trilláz gyümölcstől terhes ágon
S majd megpihenek egy kis faluban.